A State of Trance 450 Pozsony – a kezdő lökés

Így év vége felé eszembe jutott, valami hiányzik a blogomról: trancer „pályafutásom” kezdete, a pozsonyi State of Trance 450 parti. Nem semmi kis móka volt elsőnek, lehet ezért is vált ennyire részemmé ez az egész dolog.

Egy januári péntek délután, az IC többórás unalma, csakis zenével viselhető el, de még úgy is nehezen. Épp valamelyik ASOT epizódot hallgattam, mikor Armin elkezdi mesélni, hogy úúú State of Trance 450 ünneplés, 9 éves az ASOT, 4 masszív esemény, amánleszjó nekünk! Hmm, na mondom biztos, főleg ha nem MO-n laknék, talán lenne esélyem el is menni valamelyikre. Aztán hallom, állomások: Kanada, US, Szlovákia, Lengyelország. Szlovákia? Ejj a macska rúgja meg, oda menni kell, Brátiszlává itt van egy köpésre! Otthon gyorsan fel a netre, regisztrálás TranceTream fórumra, minden szép és jó: 8k körül a jegy, 4k a busz, hát a mesében nincs ilyen! Márpedig van.




Április 9 délután, gyülekező, vár minket a négy színmagyar partibusz, cirka 200 fő! Akkor még talán ismertem 5 embert a Familyből, őket is Facebookról, szóval sok jóra nem számítottam ilyen téren, de majd csak lesz valami. A véletlen itt is befigyelt, Arminával szerencsére egymásba botlottunk, jól elbaromkodtunk az egyes buszon. Az egyes busz. Hát végül is nem volt rossz, de kicsit irigykedve néztük, ahogy a hármas buszban már a határnál áll a fél legénység és tolják a denszt. :D Nálunk elég pihenős volt a téma, egy fél GDJB szett után kis Paul Kalkbrenner album, már majdnem elnyomott az álom. Kis eltévedés és szerencsétlenkedés után odaértünk a célállomáshoz: Pozsony, Incheba Expo Aréna. Irány is a placc, jegyérvényesítés, detektorozás, motozás, 3 perc és benn is voltunk. Az aréna egyáltalán nem volt rossz, a szlovákok viszont sajnos hozták a várt alpári viselkedésüket, legközelebb inkább Romániában tartson bulit a Dancefoundation ha Közép-Európában gondolkodik, szerintem jobban sikerülne a szervezés és még olcsóbb is lenne.



Ashley Wallbridge szett végére értünk be, kis feltérképezés kint-bent, majd fúrás le előre, mert jöttek a magyarok, Myon és Shane 54. A magyar banda elöl keményre vette a tempót, ugrálás-ordibálás, piros-fehér-zöld lengetés! Nagyon-nagyon jó érzés volt ám. Mashupok, Rapture, Ibiza Sunrise, az akkoriban számomra még vadi új slágernek számító On a Metropolis Day. Az egy órás szett nagyon hamar elrepült, a Nirvana sláger, Smells Like Teen Spirit bootlegje zárta a szettet. El lehet képzelni a hangulatot, nagyon keményen odacsaptak a fiúk, egy ilyen dalba belevágni nem kis bátorság, de kajálta mindenki hálistennek. A szett végére sikerült elkeverni azt a pár új ismerőst is, sebaj, party hard, egyedül. :D



Jött Dash Berlin, őt vártam a legjobban az este előtt, a The New Daylight nagylemez bizony 2009 egyik legnagyobb durranása volt, talán ennek is köszönheti, hogy 2010-re 90 helyet ugorva, a 15-en helyen áll a DJ Mag 100-as listáján! Nagyon jó vokálos szett volt, egy dolog volt zavaró így utólag visszatekintve: szinte CSAK a saját dalait és remixeit pörgette! Ami nekem, 18 évesen, életem első arénás trance buliján tetszett, de a gyakorlottab versenyzőknek unalmas is lehetett. Minden esetre szép lassan haladtam előre két telitorokból éneklés és veretés közt, a Waitingre sikerül bejutnom első sorba, igazi eléggé bal oldalra, de tökéletes volt a rálátás a pultra így. Hátborzongató volt: először, élőben, waiting. Elhangzottak a legfőbb dalok a nagylemezről , valamint Medinától a You and I, Cosmic Gate-től a Barra és az Elf Bart Claessentől. A szett végén totális őrület, számomra az éjszaka legemlékezetesebb pillanata: Man on the RAMsterdam, Jaren csodás vokálja a RAMsterdam szigorú ritmusával keverve, hát eszméletlen dal. Ordítva a dalt, kiállásnál kéz az égben, utána pattogás a korláton a düci dücire..egy szó: mesés.



Jeff (ugyanis a Dash Berlin egy több főből álló formáció, holland lemezlovas barátunk becsületes neve Jeff X Sutorius) miután kilőtt minket az űrbe, következett az angolok borostás kisfiúja, Gareth Emery, de olyan szinten nem volt lábam a két óra dara után hogy inkább pihentem-bambiztam, nomeg pihentem a naaagy Armin szettre. Nagy hiba volt, Emery szettje nagyon jól sikerült: Global, Find Yourself vs Great Escape mashup, egy Kearney remix, Platinum, We are One Dzsuzeppe remixben, Exposure, Sapphire és a híres On a Metropolis Day. Még a nyál is összefut most a számban, hatalmas hiba volt kihagyni. Öröm az űrömben, hogy ősszel eljött hozzánk Mr Exposure, de az a szereplése engem nem győzött meg igazán. Remélem, még lesz alkalmam Emery partiban tombolni.



Éjfél, csúcsidő, jön az est házigazdája, Armin van Buuren. Nyitásként Gaia, jézuspóz, lézershow, táncoslányok, mögöttem tengernyi nép, lufilabdák = tudunk mulatni. Amennyire jólesett a kezdés, szép fokozatosan úgy szürkült be a szett. Hiába volt a nagy csiricsálé, hiába álltam úgy a harmadik sorban, hiába láttam Armint élőben először, mégsem volt meg az a szikra, amitől jól érzem magam és felszabadulva tombolok. A Not Going Home kifejezetten lelombozott, house dal mit keres egy ekkora trance bulin? Ja mert Armin, aha, értelek. Néhány jobb dal a szettből: The Strings That Bind Us, Ancient World, Sun in the Winter MORPH remixben és egyik nagy tavaszi kedvencem, a Mindful Ronski Speed remixe. A turné himnusza, Sebastian Brandt 450-e alatt eufória, a szett csúcspontja volt minden tekintetben, hatalmasat dob a szett iránti emlékeimen. Úgy fél kettő felé meguntam az egészet, inkább ittam meg kaptam normális levegőt, mint pácolni magam a 40 fokban a sok hc arc mellett ezekre a nem túl kedvenc nótákra. Nagy csalódás volt na, nincs ezen mit szépíteni, hiába minden, egyszerűen nem fogott meg. Mire megkaptam a bambimat fenn az italpultnál, akkor keverte be a Serenity-t…na, mondom, ez is most jut eszedbe bazzeg. Mondjuk valamivel fel kell húzni a színvonalat. Olyan ez, mint mikor gimis koleszban egész hónapban moslékot kaptál, de karácsony előtti ebéd mindig finom volt, hogy jó szájízzel emlékezz otthon a menzára. :D Elég távoli hasonlat, de most ez jutott eszembe a helyzetről. Szett zárásaként az akkor borzalmasnak tűnő On off of Love mashup – amit mellesleg ma már szeretek – és a Find Yourself Cosmic Gate remixben. Kár hogy itt már csak sasolni tudtam, nem tombolni. Mellesleg nem tudom mit csináltak a hangmérnökök, a szett végére olyan mértékben el volt csesszintve a hangosítás, hogy arra szavak nincsenek, szédültem, fejem fájt, minden bajom volt. Armin is mondta a riportban, hogy attól félt, lefő az egész rendszer és nézhetnek ki a fejükből. :D



Armin után rehabilitáció, szerencsére nekem ez nem tartott addig, mint a többieknek, így irány első sor közepébe, Daniel Kandi druszám pakolta a tutiságot. Kisjézus passiója után megváltás volt ez a szett: Great Escape, If I Could Fly on the Surface, Lasting Light, Kofola, szépen sorban csupa ínyemre való zene. Aztán jött a mennybemenetel: As the Rush Comes, először élőben hallani ezt a dalt, hihetetlen érzés. Ordítás telitorokból, kéz az ég felé, leírhatatlan, kábul az ember a zenétől meg a fényektől és megszűnik minden. Csoda egy dolog ez a trance. Nem kell ide semmi segédanyag, csak Te meg a Zene. Aztán jött a Remember Me, fokozva a hangulatot a csúcson túlra, hát itt már csak a fejemet fogtam. :)



Ezután jött W&W, számomra akkor még szinte ismeretlen név, egye fene, egy próbát megér. Nyitás egy istentelen kemény zenével – The Beauty of Silence, saját remixben. Nagyon különleges, kontrasztos prog hangzás, határozott, szédítő magas és mély, észveszejtő kiállás. Ez W és W, ennyi kellett hogy a kedvenc csapatommá váljanak, itt figyeltem fel rájuk, mekkora tehetség ez a két srác. Hatalmas slágerek: Arena, Mainstage, a finomabb Manhattan, Free My Willy, DNA, vagy a tavasz egyik nagy kedvence, a My Mind is with You (W&W remix). A 60 perces szett hatott olyan 10 percnek, eszméletlen ez a hangzás amit ők képviselnek, egyszer minden progtrance kedvelő embernek hallani kell őket élőben, zseniális. Holland barátaink végig mulattak velünk, látszott az arcukon az öröm hogy tetszik nekünk a hajnal négyes kivégzés, pumpálás-zongorázás együtt. Én meg, mint őrült ki letépte láncát, keményen aprítás. Néha láttam hogy érdekesen néznek rám , ahogy magamból kikelek, valahogy nem is voltak sokan körülöttem, pedig úgy a harmadik sorban álltam, van előnye állatnak is lenni néha. :D



A holland hurrikán után jött Swedish Beatball barátunk, Marcus Schossöw elborult progos zenéivel. Olyan 5:10 perc körül kezdtem érezni hogy az adrenalin elszállt, fáj mindenem, vegyük vissza a tempót. Show Me Love, mindenki felkapta a fejét a nagy klubslágerre, még nekem is tetszett, felüdülés volt. Aztán hirtelen tarkónvágott minket fasírt kománk, Stranger to Stability Len Faki mixben, kegyetlen kemény zene, egyszerűen megunhatatlan, az est utolsó darája. Olyan 5:20 körül a busz felé vettem az irányt, a Feel it in my Bones dallama kísért ki a csarnokból, hát én bizony éreztem a csontomban az érzést, menni kellett pihenni.



Fél hét körül indulás vissza Budapestre, kiveséztük az estét, majd aludtunk egy csöppet, kora délelőtt már otthon is voltunk, egy felejthetetlen éjszaka után. Négykézláb és a csodás BKV segítségével partot érés a koleszban, majd partra vetődés az ágyban, alvás estig. Ilyen volt hát életem első és egyben egyik legemlékezetesebb trance rendezvénye, remélem, lesz még alkalmam valamikor ASOT szülinapot ünnepelni.

Alpine PartyPlug - hallásvédelem az éjszakában

Halláscsökkenés, eldugult érzés, fülzúgás, sípolás, pattogás, egyensúlyvesztés, fejfájás, reggeli túlérzékenység – szinte mindenki találkozott már valamelyik kellemetlen jelenséggel. Van egy jó és egy rossz hírem, kezdem a rosszal: ezek bizony az átmeneti halláskárosodás jelei. A jó hír viszont az, hogy erre a problémára is van megoldás.

Hallásunk romlása egy természetes és visszafordíthatatlan folyamat, köszönhetően a mindennap minket érő zajoknak: a közlekedés, iskola, munkahely, de még otthonunk is számos olyan zajforrást tartalmaz, amiket fülünk a mindennapok során megszokott, de kisebb-nagyobb mértékben, szép lassan rontják hallásunkat. Biztosan mindenki emlékszik rá, mikor gyermekkorában először hallott porszívót: iszonyú hangos, még fülünkre tapasztott kézzel is alig bírtuk elviselni. Felnőtt fejjel és füllel viszont egyáltalán nem számít erősnek, sőt, még beszélgetni is tudunk mellette. Nagyon jó példa ez a természetes halláscsökkenésre. Természetesen nem leszünk hallássérültek 40 éves korunkra a mindennapi zajoktól, ehhez jóval nagyobb terhelés kell, de jelentősen felgyorsíthatjuk a folyamatot extrém körülmények között, melyek közül a legnagyobb és leggyakoribb veszélyt a szórakozóhelyek jelentik.

A szórakozóhelyek nagy részében vagy a túlzott hangerővel próbálják ellensúlyozni a minőségi technika hiányát, vagy rosszul van beállítva a rendszer, szerencsés esetben mindkettő. Nem járok túl gyakran klubokba, de egy úgymond „elit” helyen is bele lehet botlani botrányosan gyenge rendszerekbe. Amit az ember meg is tud szokni olyan 20-30 percen belül, de utána napokig kínozza valamilyen kellemetlen panasz. 100 decibelnél már másfél perces terhelés is halláskárosodáshoz vezethet, ami abszolút átlagosnak számít nemhogy egy arénás/szabadtéri rendezvényen, hanem egy klubban is! Ezért is döntöttem úgy, keresek valamilyen speckó füldugót, lennie kell megoldásnak ebben az agyonkényeztetett világban. Naná hogy van, bulifüldugó, becsületes nevén PartyPlug!



A gyártó oldalán látni lehet, hogy nem ma kezdték az ipart: horkoló alvótárs elleni védelemtől kezdve motorosoknak szánt füldugón át szakemberek hallásvédelmi eszközeig minden található náluk. A PartyPlug mindenki számára megengedhető megoldás – 3500 forintos áron bármelyik hallásvédelmi/hangtechnikai üzletben beszerezhető a kis ketyere, mely rendeltetésszerű használat mellett másfél évig garantál védelmet, ami valljuk be, teljesen jutányos. Először én is vonakodva bontottam ki a kis dobozt, lehet kidobott pénz lesz a téma, de próba cseresznye.

Első bevetés, Bónusz: eleinte kicsit furcsa érzés, a mellékelt kis eszközzel fel kell tenni tövig a dugót, de 10 perc után a hőre lágyuló műanyag lamellák kellemesen és teljes mértékben kitöltötték a fülemet, mintha bent sem lenne, kényelmi szempontból. Leginkább a magas hangokat vágja le a szűrő, sokkal hangsúlyosabbá válik a basszus, gyakorlatilag lefelé tolódik a hangkép. De abszolút élvezhető, sőt! A szűrő megkönnyíti a beszélgetést is: a beszédhangok tesztadatok szerint 30%-kal lesznek kivehetőbbek terhelés mellett, ami teljesen igaz: eddig alig-alig hallottam valamit szett közben a többiek beszédéből, a füldugóval szinte mindent. Ez abszolút jó dolog. Direkt beálltam a hangsugárzók alá, kipróbálni mit tud a kis pöcök: Alex Morph szettje alatt a ruha majd leesett rólam a hangnyomástól, a tüdőm remegett, a fülemben pedig egyenletesen döngött, aminek döngenie kell. Jóféle, gondoltam, de majd reggel kiderül, mikor le akar majd robbanni az agyam a helyéről. Meglepő, de egyáltalán nem. Semmilyen panasz, a fülemben tökéletes, friss reggeli érzés, mint mikor az ember kimegy nyári reggel a szabadba. Csodálatos, de tényleg! :D

Klubokban néha túl sokat csillapít, de ugye a fül ehhez is hozzászokik, valamint inkább az alacsonyabb hangerő váljon megszokottá, mintsem a hallásunk károsodjon. Nagyobb rendezvényeken is megállja a helyét a füldugó, Transmission után sem volt semmilyen panaszom. Ha valaki többet tud rászánni, van egy profibb megoldás, az Alpine Music Safe Pro, 3 különböző csillapítási szintű füldugóval, alkalmazkodva a különböző terhelési szintekhez. Biztos jó dolog, nekem 9k-t nem ér meg sajnos.



Hátrányként a narancssárgán világító szűrő, ami esetleg felróható a PartyPlugnak, de nagyobb lokátorokkal rendelkező kollegáknak ez abszolút nem fog látszani, tapasztalat. Kiadtak már egy limitált szériát is, fehér szűrővel, ami ráadásul nem foszforeszkál, kiszolgálva a diszkrétebb fogyasztói réteget. Én abszolút nem tartom cikinek, sőt, design elem.

Egyre több ember fülében látok füldugót, ami teljesen jó dolog, a hallás ugyanis nagy kincs, s mint minden mást, ezt is csak akkor értékeli igazán az ember, mikor már elvesztette. Tegyünk érte, hogy a zene holnap is zene legyen, védjük magunkat!



Sound of Cream with Dash Berlin

TyDi és Emery hazai szereplése után elérkezett az őszi szezon legnagyobb durranása: Sound of Cream a holland Dash Berlinnel. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, csak azt mondanám, hogy kétség nélkül a legeslegjobb klubos rendezvény, amin eddig részt vettem!

Kora este irány a Nyugati, ahonnan Babszival, Gabival és Gerivel irány a helyszín. Az UP! the Clubtól nem messze ütöttük el az időt kezdésig, Timi és Csilla hozta a szokásos formáját, ami a bemelegítést illeti. A nagyobb társaság csak olaj volt a tűzre, elszabadult a baromság lavinája mindenféle szinten. Tíz órára már teljesen meghaltunk a röhögéstől, de ott volt a tudat, hogy még csak most jön az est sava-borsa. Így is lett természetesen, muhaha. :D

A klub előtt pózolgatás-fotózgatás ezerrel, mindenki teljesen felspanolva, fél tizenegy körül irány befelé, jegybeváltás. Gyorsan ment minden, szerencsére nyitáskor még nem volt sor egyáltalán, hamar a klub liftjében találtuk magunkat. Pici tüske a sima kék karszalag, egy Dash Berlin logó szépen mutatott volna rajta, nem baj, úgyse a karunkat fogjuk nézegetni. A lift egyébként egy érdekes pontja ennek a pofás kis szórakoztatóipari egységnek: nem hiába UP! a hely neve, a lift segítségével mehet fel az ember a negyedik emeletre, ahol maga a klub található. A lift szép tágas, tele kis monitorokkal, hangszóróval, virágmotívumos-tükrös felülettel. Visszafogottan stílusos megoldás, ráadásul egy kellemes alaphangulatot is adott az estéhez az éppen akkor döngicsélő Waiting és a monitorokon kedvenc fehér rucijában szaladgáló Emma drágánk. Fless. :)



Meg is érkeztünk, Antoos bemelegítő szettje alatt elégedett vigyorral az arcunkon térképeztük fel a helyet: kényelmes, elkülönített ülőhelyek oldalt, lépcsőzetes padok a pulttal szembeni hátsó részen, szolid fények, egy aranyos kis lézer, korrekt hang, táncos lánykáknak kicsi emelvény, a klub egyik felét átívelő italpult, átlagos fővárosi árakkal. A VIP rész kicsit faramucin volt kialakítva, de ez minket nem érintett természetesen, a veretős arcok közé tartozunk (Tikával egy csapatban, ne viccelj már, biztos ott fogunk fent állni :D). Lényeg a lényeg: a helyre panasz nem lehet, se nem giccses, se nem puritán csapjuk-szét-magunkat-tanya, minden tökéletesen a helyén, példásan jó. Szóval a warmup: Antoos egyedül kezdett, majd Tebron csatlakozott, szokás szerint emelték az este fényét, míg meg nem telt a klub. Pörgött Susanatól Closer, McShulz - Surreal, Vanilla, kedvenc gyülekező dalom, az Arnej-féle They Need Us, majd zárásként az On a Good Metropolis Day, természetesen telitorokból üvöltve. Bitang kis bemelegítő szett volt, megint úgy éreztem, mint Emery előtt: ez bemelegítő? Heh, atom szett volt! De ennek természetesen csak örülni lehet, már a felvezetésben beindul az ordibálás-ugrálás. :D



Fél egy környékén megjött egyetlen Bercink, a klub egy emberként skandálta a nevét szép hosszasan, közben a Waiting egy nyugodt intro mixben – megfizethetetlen, egyszerre van az emberben a tépjük-szét-a-világot meg a jézusisten-ezt-nem-hiszem-el érzés. :) Természetesen a bűvös szónál poti leteker, nép magából kikelve ordibál, Dash barátunk meg fogja a fülét és vigyorog mint a tejbetök. Magyarországon ilyen fogadtatás egy toplistás külföldi sztár DJ/producernek…hát ez nagyon kellett, magyarokkal együtt egy jót énekelni és ünnepelni. Nade haladjunk, jött is a rövid intro után a Till the Sky Falls Down, hasonló a helyzet, mint az előbb. Nagyon közel áll hozzám ez a dal, nagyon jó érzés volt szívből kiénekelni magamból, a zsizsi a hátamon le-fel-le-fel. Naggyon meredek! Nemsokára jött a You and I, valamint a Never Said saját remixben, itt már hangelcsuklás volt néha, leírhatatlanul érzelmi állapotok. De mindenkinél, kezek az égben, szem becsukva ringatózás. Volt kötelező Sanctuary, ezúttal egy DB-féle Kidsos mashupban. El sem hittem volna, hogy ennyi trance buli lesz egymás után, ahol hallhatom! Hogy egy klasszikust idézzek: k.rva jóó! :D Ezután kis folyadékutánpótlás – közben ment a This Night, mi másban, mint Morph remixben, omfg – majd fúrás vissza be előre.



Exploration of Space – epic win, meghallottam és újra elszálltam/tunk jó messzire! Reverie alatt lelki gyönyör, az este legmélyebb pillanatai, ez a dal valami eszméletlen hatást tud kiváltani az emberből, kéz az égben és lúdbőr, mindenki ide-oda dől a nagy siklórepülés közben, hátborzongató! Volt még saját nóták közül Man on the Run, Waiting teljesben, Man on Mars remix, Janeiro. Még a Lethal Industry is felcsendült, Timcsinél instant vigyor fültől fülig, de ez alap,nem? :D



Kérem szépen ezután jött az amit csak reméltem, hogy a lengyel Sensation White szetthez hasonlóan nálunk is pörögni fog a Platinum Ben Gold mixben. Már az átkeverésnél hatalmas ordibálás, és kéz az égben, Dash is csak röhögött a fejem láttán, platinum-effekt! :D Hatalmas zúzda, kiállásnál ordítva az alapdallamot, kész, roló le, nincs semmi, vége volt mindennek! Az este egyértelmű fénypontja után átadtam a helyem a hölgyeknek, mentem hátra, amiért jöttem azt megkaptam, telibe a pofámba ráadásul, megérdemelt pihenés. Hátul kortyolgotva hallgattam a Lost Together szuper-mega-extended verzióját, nem tudom miért ment le kétszer egymás után, végülis mindegy, nagyon szeretem. Ezután Sun in the Winter, Morph remixben – ó de sajnálom hogy nem volt itt Armina, egyből eszembe jutott erről, 450-en is mennyire kapufa volt neki tőle – zárásnak pedig a Ramsterdam Deynhoven mixben. Dash barátunk kiosztott pár pólót, autogrammot, örömmel állt a közös fotók elé, nagyon közvetlen ember ő is. Egy közepes klubhoz képest szerintem maradandó élmény nemcsak nekünk, hanem neki is, hatalmas üdvrivalgás szett elején-végén, lelkes éneklősdi. A magyarok mindig is tudtak ünnepelni, ezt most ő is tapasztalhatta. ;)



DB szett után, fél öt körül irány fel a kanapé és punnyadás, még egy kispárnát is sikerült találnunk, kényelem a maximumon kérem szépen. Újabb nagy adag baromkodás után újra le, a Remember Love visszahozta az életbe a maradék bandát, majd egyik kedvencem, a 2099 után zárásként a megunhatatlan Stranger to Stability podium mixben. Tebron és Antoos kitett magáért a végén is, csak erő nem volt már. A Len Faki nóta annyira bepörgette a népet, hogy annyira azért nem akarózott a hazamenet hirtelenjében, de csak-csak elindultunk. Véget ért egy felejthetetlen este és ezt nem csak fényezésből vagy rajkodásból mondom, ez az este úgy volt tökéletes, ahogy volt. A hely, a közösség, az ismerősök, az ismeretlen ismerősök, a családias hangulat és a mindent átható eufória. Ősz végén sem maradunk trance nélkül, Shelb és csapata tárt karokkal vár mindenkit a Let There Be Light bulikon! Találkozzunk legközelebb is #trancefamily, ti vagytok a legjobbak! :)

Transmission 2010 – Future Cities

A cseh Transmission immár hetedik éve borzolja a közép-európai trance rajongók kedélyét, teret adva a térség egyik legszínvonalasabb arénás rendezvényének. Toplistás előadók, gyönyörű vizuáltechnika, precízen beállított hangrendszer, cirka 10-12 ezer ember – a siker gyakorlatilag garantált. Első Transmission amin részt vettem, de nagyon-nagyon remélem, hogy nem az utolsó!

Nyár közepén szivárgott ki az első név a lineupról: W&W. Első reakcióm nem volt kérdéses: menni kell! Hatalmas fan vagyok, legtöbb trackjük kedvenc, rádiós adásuk, a Mainstage szinte minden héten pörög nálam, ASOT 450-en pedig szétgyaláztak minket keményen, az egész turné egyik kedvenc szettje. A teljes lineup ősz elején került nyilvánosságra: Jaytech, Boom Jinx, Andy Moor, Markus Schulz, Sander van Doorn, Simon Patterson, W&W, valamint a látványért felelős Vision Impossible csapat. Az idei jegyárak elég drágák lettek a tavalyihoz képest: aki nem akart rizikózni és külföldi jegyirodán keresztül elővételben venni, meg kellett várnia a hazai nyitást, 14000 HUF körüli áron (ez a kinti jegyek középső kategóriája volt, természetesen az idővel arányosan nőttek a jegyárak, 800 koronától egészen 1300 koronáig). Részben ezért, részben pedig a 2010-es hazai fellépések miatt jelentősen kisebb volt az érdeklődés az este iránt. A tavalyi dupla partibuszos csapathoz képest összvissz 15 fő körül gondolta komolyan a jelentkezést, így az egységes út sajnos meghiúsult. A fórum oszlopos tagjai igyekeztek egy B-tervet megvalósítani, sajnos érdeklődés hiányában ez is kudarcot vallott. Nem kis bajban volt a fejem, október eleje óta itt pihent a jegy a polcomon, erre vártam nyár óta, ne menjem már levesbe az egész. Az utolsó pillanatokban, de sikerült megoldani a legkényelmesebb megoldást: irány kocsival.



Szombat éjjel 5 óra alvás az előző esti Emery-féle móka után, kora délután indulás az egészségesen beteg kis csapatunkkal. Sok baromkodás, rengeteg klasszikus trance dal felidézése, sztorik régi idők nagy banzájairól a tapasztaltabb versenyzőktől, a cseh sztrádán nonstop zakatolás a szabályosan huplis aszfalton, érkezés a prágai O2 Arena elé fél kilenc körül. Gyors pizzázás egy kis étteremben a környéken (szabolcsi formámhoz híven egy fillért nem fizettem, de én ettem a legtöbbet xD ), tíz körül vissza a helyszínre. Gyors jegyellenőrzés, detektor, két perc alatt benn voltunk. Tanulni kellene a magyar szervezőknek a csehektől, rengeteg kapu volt, maximum 3 ember állt előtted a sorban. Puty körbevezetett minket az aránéban, első pillantás a ránk váró izgalmakra: csodaszééééép! :) Lézerek, fények, LED-falak, elöl és fölöttünk egyaránt. Minden névhez készült egy látványos bevezető vizuálshow: Future Cities, vagyis a jövő városai volt a tematikája az estének, így ehhez illeszkedtek a kivetített effektek és a táncoslányok ruhái. A témák: Tokió, Moszkva, Rio de Janeiro és Las Vegas a jövőben. Mindkét oldalt négy-négy gyönyörű lányka, csodaszééép! :D A küzdőtéren 6 italpult, az emeleti körfolyosón olyan 20 méterenként egy gyorséttermi pult, abszolút átlagos árakkal (némelyik hazai klub drágább, ezt ki kell emelni).



Ezután húzás le, mert Andy Moor már nagyban pakolgatta a slágereket: She Moves, a híres Right Back pillanat :D, Right Escape mashup, Calling, Yeke-Yeke, See the Sun, csupa vidám zene a brit lemezlovastól. Közben találkozás Szonjáékkal, neki egy hely foglalása első sorban, mert ki jött Moor után? Bizony a Transmission oszlopos neve, Markus Schulz, az idei Future Cities himnusz szülőatyja. Intro mixben pörgött is, nem kis élmény volt! Rengeteg kemény Markus fanboy és fangirl, keményen aprítottak, inkább ki is mentem az elejéből, gondolva veszek egy pólót emlékbe. A kedves infopultos csajtól megkérdeztem, merre keressem a merchandise bódét, erre a válasz: There! Oké bogaram, végülis kör alakú aréna, egyszer csak odajutok, ahova kell. :D Bejártam az egész szintet, sehol semmilyen hivatalos Transmission merchandise sátor, szomorúság. Ezért megérte kimaradni a McShulz szett első feléről, sebaj, go vissza! Az Opera of the Northern Ocean pörgött mikor visszaértem, a hátralévő időben csupa-csupa kiváló GDJB nóta: Sky Traffic, Found a Way JOC remixben, Rain, Final Cloud, Language, szett zárásaként egy klasszik Schulz mixben, a Kernkraft 400. Hátrébb álltam a szett alatt, gyönyörű volt a lézershow, természetesen az ő másfél órája kapta a legnagyobb támogatást vizuál terén.



Következő emberünk az estén az egyik legsokoldalúbb arc az EDM-ben, Sander van Doorn. House, Tech, Minimal, Trance és ezek több árnyalatában tud nagyot alkotni a holland úriember, nagyon-nagyon örültem hogy élőben láthatom őt is. Aznap sem volt ez másképp, számomra az est fénypontja volt az ő szettje. Sikerült eljutnom egészen a második sor környékéig, valahova két zászlós SvD rajongói csapat közé, csak úgy lebegtek a piros-fehér cseh zászlók! Nagyon tudnak örülni a csehek, barátságosak, amikor valamit hablatyoltaki és a sztenderd „áj szpík onli inglis, ájm from hángöri”-t válaszoltam, kezet ráztak és csak mosolyogtak. Jó érzés ez, több nemzet együtt örömködik azokra a zenékre amiket nap mint nap hallgatsz, hatalmas élmény :) Mivel elöl álltam, még a lángeffektek melegét is érezni lehetett! Juuuuuj! :D

Visszatérve a szettre, szokásos SvD stílus: Hymn 2.0, Orjan-féle Sanctuary, C’mon (hatalmas veretés, jézus!), Tweak Your Nipple Tiesto remixben, Daddyrock! Hatalmas tombolás, erre jött a This Night, mi másban mint Alex Morph remixben! LÚDBŐR, fel-le a gerinceden, szállás, hihetetlen érzés! Daisy alatt roló le, még Sander is csak röhögött mekkora állatok vagyunk! :D Utolsó három dal: Adagio for Strings, Find Yourself, Direct Dizco, finomabbnál finomabb remixekben! Szett végén a nagy sikert látván kis kedélyborzolás: fejhallgatót dedikál, kiáll középre, kéz az égben és be a tömegbe! Előttem álló srácoknál verekedés a relikviáért, kegyetlen beteg volt ezt az orrom előtt látni! :D Én inkább kimaradtam a mókából, kellett a testi épségem későbbre. Később egyébként láttam a büszke tulajdonost: Sander van Doornos póló, nyakában a dedikált fejes - legalább jó helyre került! :) Patterson szett előtt konfetti bomba, egyszerűen leírhatatlan, mindenki az ég felé, tárt karokkal a szállingózásban, plusz még forgó tűzijáték a központi tetőről! Srácok, komolyan mondom, ezt egyszer mindenkinek át kell élni, eszméletlen!



Simon Patterson szettje alatt pihenés a nézőtéren, videózás-fotózgatás, egy kis koffein utánpótlás. Szívesen lementem volna, ha a lábaim nem koptak volna le, pláne a tudatban hogy fél öttől zárásig a holland techtrance titánok jönnek. Néhány dal a szettből: Semper Fi, Forbidden City, Soulflyer, Latika, Taxi, kegyelemdöfésnek a kevéssé ismert, de annál zseniálisabb Tom Colontonio-féle Nighthawk. Vérbeli uplifing szett, csodás lézershow kíséretében!



Végre-valahára pedig eljött a pillanat, amit már régóta vártam: hajnali fél öt, Ward van der Harst és Willem van Hanegem a pult mögött! Lágy kezdésről szó sincs, bevezető dalnak egyik hatalmas slágerük, az Arena! Jesszus atyaúristen! Jó, át a tömegen, be előre! Addig furakodtam és pacsizgattam, míg ki nem kötöttem a korlátnál, gyakorlatilag teljesen szemben a DJ emelvénnyel! Hideg nem gyengén kirázott, hihetetlen volt, hogy ekkora mákom legyen! Csupa-csupa kedvenc dal, úgy kettő lehetett, amit abszolút nem ismertem és nem ugráltam és zongoráztam a ritmusra! :D Stranger to Stability podium mixben természetesen, SvD-féle Renegade, Mainstage, Damager saját remixben, Platinum Ben Gold mixben, az új W&W single, a Break the Rules és még sorolhatnám! Még leírni is szörnyű ilyen dalokat egymás után, nemhogy több ezer emberrel együtt hallani, két ekkora vadállattól! Végig, de tényleg végig velünk buliztak a pult mögött, kéz az égben, pumpálás-zongorázás-szeletelés, integetés nekünk, hatalmas formák ezek ketten! Az ilyen fiatal, dinamikus tehetségek kellenek az új nemzedék nagy nevei közé! Két meghatározó dal a szettből: Exploration of Space egy 2010-es remixben és az Alpha! Ordítva az alapdallamot, közben szeletelés, ugrálás, hát nem hiszem el mennyire nem vagyok normális! :D Egyébként úgy a szett kezdése után 20 perccel már retek szomjas voltam, de inkább visznek ki innen hordágyon, mintsem a legjobb helyet átadjam valakinek! :D Küldték fel a csajok dedikálni a pólóikat, egyik póló leesett a kordon és az emelvény közé, faszikám beugrik és szalad vele, egyből három biztiboy rá és uzsgyi kifelé! A legnagyobb poén, hogy miközben vonszolták ki a teremből, egyik srác az első sorban kitépte a kezéből a pólót! Nesze neked! :D Volt itt minden, mint a búcsúban. :)



Hatkor hatalmas taps mellett köszöntek el Willemék, véget ért a móka mára, oszolás kifelé. Végigtomboltam gyakorlatilag az éjszakát, de annyira extázisban voltam, hogy nulla fáradtság-álmosság, csak a lábam nem éreztem a helyén. Trance Energia kérem szépen, ennyi. Fél hét körül rövid csevej és pihenés után pedig irány Budapest. Nem igazán tudtam aludni a rengeteg élménytől, legalább segítettem ébren tartani a sofőrünket, jó kis ISOS 5 hallgatás közben. Egy körül már itthon is voltunk, a hazaút még az odaútnál is simább volt, ennyit tesz a jó társaság és egy jó este. :) Köszönet a csapatnak ezúton is, nélkületek ez az álom nem valósulhatott volna meg! Remélem, lesz még alkalmunk egy külföldi partin örömködni a trancefamily minél több tagjával! Következő esemény Sound of Cream Dash Berlinnel, hangszálakat izzítani! See you there!

Impulse with Poleposition, Gareth Emery and Marco V

Eljött bizony a hétvége amit olyan rég vártam: Emery élőben egy magyar klubban, másnap Transmission Prágában. A pénteki Impulse nem sikerült annyira lüktetőre, mint ahogy azt előre elképzeltem.
Tika mesterért ki a Népligetbe, Krisztián a Nyugatinál és irány a rendkívül ismert Daróci utca. Nem kis időbe került mire odaértünk, eléggé eldugott kis helyen van a Club Play, szégyen-nem szégyen még egy kis mobilos térképezés is kellett. A vicc hogy netes útvonaltervező szerint benéztünk egy buszmegállót, eggyel később szálltunk le, mégis így volt közelebb a placc. Vagyis lett volna, mert egy kedves biztiboy átirányított minket: inkább kerüljük meg az egész utcát ahelyett, hogy bemegyünk a klub melletti kis úton. Kell a hely a viájpíknak, értem én.
Laza 20 perc várakozás után nyitották is a kapukat, sátorokból épített folyosókon irány befelé, jegyellenőrzés, fehér kis karszalag és hopp benn is voltunk. Közben ismerkedés eddig csak virtuálisan és előző banzájokról ismert trancer arcokkal is, örömködés.  Maga a klub stílusos, sok kényelmes ülőhely, italpult kint, bent két helyen is, DJ pult viszonylag jól körbeállható, naaaagy VIP részleg a pult fölött és az emeleten. Szép hely, de valahogy sejteni lehetett, hogy az ez este nem arról fog szólni, amiről a legtöbb SoC például.
Poleposition „warm-up” nyitástól egyig, annyira nyitószett volt, hogy az egész este alatt itt éreztem magam a legjobban! Hozták a fiúk a szokásos színvonalat: Nothing but You, Empire, Not the Same, Vanilla, This Night, mindenféle tutiság volt éjfél után, fenn a kéz és mosolyogva énekel, igen! Eddigi legjobb felvezető szett tőlük, big lájk ezúton módon is! Kicsit TyDi afterparti feelingem támadt, szett végére hátranéztem és látom, hogy nem kicsit vagyunk tele, dicsak buksi. Egy környékén Gareth „Borosta” Emery vette át a helyet (nem is tudom ki hasonlította Tom Selleckre a Magnum PI-ból, jogos a dolog), széles bájvigyorral a fején. Először kicsit furcsa volt az a tipikus vigyor, végére már megszoktuk, de hogy minden fotón ugyanazt a hülye vicsorgós vigyort kell produkálni? Ejnye-bejnye Gareth! :D Szegény embernek a szettjétől sem dobtam el az agyam, benne volt minden, amire számítottam, de lehet ez volt a baj. Nem volt gördülékeny az egész, mintha bepakolná az ember a kedvenc zenéit egy CD-re, legyen-mit-hallgatni-a-kocsiban alapon. Arrival nyitásnak, Half Light, On a Metropolis Day, Lonely Girl, Let Go, Citadel Tabi remixben, etc. Különlegesebb dalok közül a kicsi ausztrál féle This Moment (Shooting Star Mashup), As the Exposure Comes mashup, Lethal Stadium Four. Orbiont is behúzta a brit fiatalember, kötelező Sanctuary is pörgött, sajnos „csak” Club Mixben. Annyira vártam, hogy halljam tőle egy házbontó Tyas mixben, de nem. Brühühü.  Nem valami sokat voltam a sűrűjében, a sok HC Emery fan nagyon aprított. Eleinte én is Gerivel, a két Danival meg Mikóval, de inkább hagytam a fenébe, annyira nem hatott meg a dolog, meg akkora hering volt, mint a konzervgyárban. A VIP részen volt néhány érdekfeszítő arc, leginkább egy fiatalember, aki minden ismertebb számnál betolta magát a pult fölé és szerepeltette magát, no comment. A feszítő nagyfőnökök is mikor beálltak feszíteni, nézve hogy mekkora teltház van…hát érdekes, ezt sem értem. Az tuti, hogy ennyi embert nem egy akkora helyre kell bezsúfolni. Másik kedvenc: srácok, akik bekönyökölnek első sorba és néznek ki a fejükből, VÉGIG. Kérdem én: ha nem tombolni akarsz és mutatni Emery bácsinak mennyire szereted, akkor minek állsz be előre? Punnyadni hátul is lehet.
A hangrendszerre én személy szerint nem panaszkodom, zajszűrő aznap is jól szerepelt, de a többiek azt mondták, hogy otthonra komolyabb hangrendszert vesz az ember, mint ami itt volt. A vizuálról: nem lett volna az rossz, csak a strobit kezelő fiatalembernek 10 emberből 9 törte volna el a kezét így látatlanban, inkább valami mással játsszon, mint az állandó villózással, nem tinidiszkóban vagyunk.
Hajnal háromra úgy tele lett a hócipőm a sok kis apró hülyeségtől, hogy fogtam magam és hazamentem, úgyis kellett az energia másnapra TM-re, öt óra alvás úgy kellett az út előtt, mint egy szelet kenyér. Ez az este sajnos egy nagyon gyenge 6/10, de még ezen is sokat nyom a Pole szett, meg a társaság barátibb része. Ahogy hallottam fórumon, Marco V mentette meg az estét a zúzdájával, egy 7/10-et talán adnék most rá, ha hallottam volna a kopasz holland úriembert. Lesz ez még jobb is, kár hogy Emery hazai premiere így sikerült, azt a 2500-öt ez bizony nem érte meg.

Sound of Cream with TyDi

Jön a november, trance bulikból nem lesz hiány ebben a hónapban. A top lemezlovasokat felvezető buli volt a tegnapi Sound of Cream az ausztrálok fiatal tehetségével, TyDival. Ennél jobb felvezetést viszont kívánni sem lehetett volna.
Nyolctól tízig könnyen elütöttük az időt mindenféle random baromsággal, kisebb bolyongások után végül odaértünk a Prestige-hez. Ott tovább folytattuk a hülyeségünket, összefutottunk Tomsáékkal, találkoztam végre Shelbbel, fél 11 körül el is foglaltuk a helyet. Magáról a klubról: igényes, dekoratív, a ruhatár ingyen volt (nem azon a pénzen gazdagodik meg az ember de azért jólesik), nem túl nagy maga a terem (olyan 2-300 főt azért befogad), sok ülőalkalmatosság, budapesti viszonylatban kedvező árú italpult, szép fénytechnika és dekor (jó, kicsit csicsás, de istenem), jó hangtechnika. Teljes mértékben elégedett voltam a hellyel. :)
Poleposition warm up szokás szerint nyitástól éjfélig, szépen-lassan meg is telt a klub, az utolsó részen már teljesen partiképesek voltak az emberek, a MEM-Forza gatyába rázott mindenkit. TyDi 11 körül jött meg, dedikált karszalagot/telefont/pólót, készült vele ezer meg egy kép, lepacsizott vele az egész banda, nagyon közvetlen volt, persze ezt a közvetlenséget csúnyán ki is használtuk a folyamatos rohamozással. Atisék után Antoos vette át a harcra kész bandát, fél órát játszott, nem volt keccmecc, egyből slágerek: BT - Emergency (Marcus Schössow remix), Medina - You and I (Dash Berlin remix), kegyelemdöfésnek Emerytől a Sanctuary, természetesen kórusban. Egy 30 körüli úriember meg is kérdezte tőlem kik is ezek a DJ-k, hol szoktak játszani, mondtam is neki hogy for more info check www.soundofcream.com. Avatatlan füleknek is tetszett, akkor már rossz nem lehetett!
Fél egykor állt a pult mögé TyDi, három órás szettjét panasz nem érheti. Tenishia - Flesh 2010 volt a nyitó track saját mixben. Ezután nem sokkal jött a dal amit nagyon-nagyon vártam, az Airplanes rádiós sláger Stoneface & Terminal-féle, zúzós This Momentjével mashupolva. TyDi's Shooting Star Concpet a fantázianeve ennek a nem mindennapi tracknek, emlékszem mikor nyáron legelőször meghallottam egyből kiverte a biztosítékot. Most sem volt ez másképp, sőt! A hangulatot csak fokozta hogy a kezdés után körülbelül egy fél órával Tyson már a pulton állt és biztatott minket agyunk eldobására. Á, hátborzongató volt élőben az a dal! Rengeteg sláger pörgött az este: Vanilla, Dogzilla - Frozen, You walk away (jesus christ, milyet szólt az is!), Every Other Way természetesen AvB remixben, Find Yourself TyDi remixben, Opera of the Northern Ocean Phynn remixben, Not giving up on love, meg fene se tudja mi még! Az este egyértelmű fénypontja az I See You (Cosmic Gate remix volt). Épp az este folyamán beszéltünk róla, hogy egy ideje azért már járok ezekre a trance bulikra, hatalmas kedvencem az idei zenék közül, plusz eleve Cosmic Gate egyik nagy kedvenc, de egyszer sem halottam eddig banzájon. Erre nem benyomta a kis rohadék? :D
Amint meghalottam, OMG fej, és fúrás be középre ordítás, csápolás. Mire kezdenék feleszmélni, Tyson kománk fogja magát, kipattan a pultból és felsöpör a lépcsőn, nagyon sietős dolga lehetett! :D A kiállásra pont visszaért, szépen ritmusra zongorázás, utána meg roló le és hadd szóljon! Ó hát az nagyon komoly volt! Pacsi megint, na mondom komám, ezt nagyon jól tetted! :D Olyan mértékben kitomboltam magam hogy vissza kellett fogni a tempót, kicsit pötyögősebbre vettem, ki is mentem az elejéből, nem tartok fel senkit. TyDit visszaskandáltuk még egy dalra a szettje után, levezetőnek pörgette idei nagy slágerét, Audrey Gallagher édibédi hangjával a Calling-ot. Egyszer olyan szívesen megnézném hogy jön ki abból a nőből az a hang, eszméletlen! Végül is Tyson barátunk fél négy körül adta át a pultot a rezidens Tebronnak, de TyDi után érdemes volt inkább leülni kicsit szusszanni. A kis pihenésnek nagy punnyadás lett a vége, húsdaráló üzemmódba se volt már kedvem visszamenni a dancefloorra, úgyhogy el is indultunk haza.
Egy dolgot hagytam ki: a közönség. A Wippenberges SoC-mel ellentétben újra a szokásos színvonal, mindenki jó arc, lökdösésnél/taposásnál/könyöklésnél sűrű bocsánatkérés, feszítő barmok sehol, kiállásnál mindenkinek a keze az égben, csillagos ötös ennek a közösségnek, halál komolyan, öröm ilyen emberek közt szórakozni. Arról nem is beszélek hogy megint belebotlottam Linnea-ba, kicsi a világ, de hogy ennyire? :D
Aki nem jött el, az szánhatja-bánhatja, aki pedig itt volt, garantáltan megkedvelte az ausztrálok fiatal tehetségét. Jövő héten szerény személyem legkegyetlenebb idei hétvégéje, Gareth Emery, Marco V és az első Transmissionöm! Alig várom! :)
See you soon!

T-Mobile Bónusz EDM Fesztivál 2010 – Trancer szemmel

A Bónusz Fesztivál hosszú évek óta ad teret az elektronikus zenének Magyarországon, viszonylag színvonalas keretek közt. Idén 4 stage is volt, 3 beltéri (techno, house, trance) és egy kültéri, magyar lemezlovasokkal. Nekem személy szerint első Bónuszom volt, a trance arénából ki sem dugtam az orrom csak reggel, szóval ez a beszámoló teljes egészében a hármas számú Trance arénáról fog szólni.

A jegyárak kedvezőek voltak, leginkább elővételben, cirka 40 DJ-ből választhatott a nagyérdemű az este folyamán, ilyen szempontból mindenképp megérte az 5-9 ezer forint beugrót. A Hungexpohoz már viszonylag korán kiértünk, fél tízig elütöttük az időt a trancefamily néhány oszlopos tagjával, utána irány a kapu, detektorozás, jegy átváltása belépőre, 15 perc alatt benn is voltunk, annyira sokat nem kellett várni. Természetesen ne is hasonlítsuk a dolgot az ASOT 450-hez, az nagyon jól meg volt oldva. Hologramos matrica a leolvasóba bedug, biztiboy átmatat, detektor, 3 perc alatt benn voltam. Bárcsak minden nagy eventen így menne a bejutás, de ne legyünk telhetetlenek. Azért egy karszalagot elfogadtam volna, legyen valami kézzelfogható emlékbe, hát mindegy.

Jól voltak elhelyezve a pavilonok, senki sem tudott eltévedni, irány is egyből a 3-as stage, ruhatár. Néhány szó magáról a csarnokról: összességében közepes . Volt csili-vili cigis pult, még sérót is tudtál magadnak lövetni, de normális hangtechnika? Ááá, minek az. Néha olyan szinten mellékevertek a hangmérnökök, hogy sokan fizikai fájdalomra panaszkodtak az éjszaka folyamán. Én szűrős fülhallgatót használok épp emiatt, de arról majd később írok egy szösszenetet. Ami a fénytechnikát illeti: hát-hát, egy árva lézert nem adnak egy ilyen kaliberű trance bulira? Újabb fekete pont, de az este hangulata szerencsére minden gyermekbetegséget kárpótolt. Az italpultnál viszont a kiszolgálás gördülékeny volt, az üveges sör azonban nem kevés bajt okozott, remélem senkinek sem állt bele a lábába semmi a törmelékből, szépen be volt hajigálva a szemét az oszlopok tövébe, hát gratulálok a szervezőknek még egyszer. A helyszín miatt mobil WC-k voltak felállítva, inkább hagyjuk is ezt a témát. Na de kanyarodjunk is vissza a zenéhez.

PolePosition Atis és Fresco már nyolctól a pult mögött voltak, a szett végére értünk be. Amit hallottunk, abban hiba nem volt, de én már sajnálom hogy mindig felvezetők, kicsit lehetne őket hátrébb rakni a lineupban, ennél többet érdemelnek. Na sebaj, lesz majd Sound of Cream hálistennek annyi mint a fene, ott majd villantanak. Tíztől jött DJ Observer, a Global DJ Broadcast hallgatóinak ismerős lehet a neve, nem egy agyonhype-olt DJ, de aki ismeri a munkáit az jó véleménnyel lehet róla. Az első órája nekem elég lötyögős, progos volt, legalább tudtunk közben dumálni, fotózni etc. A második órában már kezdtünk beindulni, egyik bomba amire emlékszem Yuri Kane Right Back-je volt, Anton Firtich remixben, hát éneklősen ugrálós a történet, felrázta a népet annyi szent. A szett végén jött néhány saját és coop nóta, és máris éjfélnél jártunk, amikor is megjöttek az Above & Beyond-os srácok. Sajnos Jono Grant nem volt itt, ahogy az turnékon lenni szokott, de így is nagyon örültünk hogy 4 év után újra nálunk jár a világ egyik legnevesebb csapata. Hatalmas üdvrivalgás fogadta őket természetesen, még talán ők is meglepődtek kicsit ez a néhány száz fő mennyire örül nekik! :D

Az első óra azt hittem valami limonádé lötyimötyi lesz. Nagy francokat. Első óra eltelt gyakorlatilag két perc alatt, telefon kézben, fotó-videófelvétel ezerrel, közben őrjöngés. Odaszólok egyik kollegának: „ha ez így folytatódik, nekünk fakereszt lesz reggelre!” Sokat nem tévedtem végülis. :D Paavo kihozta a maximumot a vizuálból, noteszen keresztül tartotta a kapcsolatot velünk, üzenőfalként használva a hátuk mögötti LED falat. Egyszerű de nagyszerű, ötletes volt! Hogy néhány zenét említsek a szettből: Sirens of the Sea, Chase the Sun, Wippenberges 100, Air for Life, Super8-éktől Empire, Sushi, Yeke-Yeke, Can’t sleep és még sokan mások. Külön kiemelném, hogy felhívták a pult mögé Sunny Lax-et egy szám ereéig, kicsi országunk Anjunaföldön híres producerét, nemes gesztus volt, személy szerint nagyon örültem az ilyen jellegű promónak, de úgy érzem, ezzel nem vagyok egyedül. Olyan két óra magasságában megjött az On a Good Day Metropolis edisönben, telitorokból, szívből-lélekből énekelve, a francokat, üvöltve! Este abszolút fénypontja, hihetetlen jó volt. Itt gallyra vágtam magam, félidő, szieszta. Cirka 20 perc után vissza be a sűrűjébe, és tombolás a végéig. Előkerült a magyar zászló, meglengették a fiúk szépen, újabb dedikálás a sok szép helyet látott magyar lobogóra, boldogság. Utolsó zakaszban csupa A&B sláger: Good for Me, Thing Called Love és Alone Tonight. Az Above&Beyond bébis rész nagyon ötletes volt, mindenki üvöltve gratulált a büszke apának, és bizony megtanítottak arra minket Paavoék hogy az életet az ilyen kis dolgok teszik igazán naggyá, mint ezek a pillanatok. Van benne valami, est másik nagy flash pillanata volt ez a momentum. Négy óra és felejthetetlen pillanatok, pacsizás és tiszteletadás után átadták a srácok a pultot Alex MORPH-nak, hisz várt még ránk két óra őrület. Csak rá kellett nézni az emberre, maga Alex, erre rá a gorillás póló meg a McDonald’s baseball sapka. Nem hiába, ennyi idő után a trance szcénában mindenki megőrül. J

Above-ék szettjét ki kellett pihenni, kerestem is egy helyet a gyengélkedőn a szétcsapott arcok között. Még itt is sikerült meglepetést okoznia az estének, ugyanis Linnea Schössow pont mellém ült le egy nagyon kedves ismerősével, úgyhogy bemutatkozás, rövid beszélgetés, közös fotó, ölelkezés, boldogság, annyira közvetlen volt, hogy csak néztem, körülbelül mintha ezer éve ismernénk egymást, haláli forma. J Nem felejtős élmény ez sem.

Fél öt körül vissza Alexhez, kezdett kilábalni az első fél óra lustaságából, jöttek az igazi morfikus dallamok. Audrey Gallagher vokáljával a This Night újabb döfést vitt be, nem kiállás, repülés a korláton, Tika mesternek az éjszakára repülési engedélyt kellett volna kérni, nem értem egyszerűen hogy lehet 6 órán keresztül elöl tombolni a korláton, mindenféle segédanyag nélkül természetesen! Ilyen ez a trance szakma kérem, hogy egy klasszikust idézzek. ;) Öt órától elszabadult a pokol, jobb oldalt álltam egy velem egyforma magas de kétszer olyan széles mélysugárzó eszköz mellett, nem éreztem semmi mást csak hogy fújja le a zene rólam a nadrágot, morzsolja a tüdőmet, masszírozza a dobhártyámat, én meg két kézzel, nagy betűvel PUMPA! Eszméletlen, két hullám között kicsit nekidőltem a korlátnak, hogy ne halálozzak el végelgyengülésben, de azért Thrillseekers – Synaesthesia (Alex MORPH mix)-nél fel az égbe, erőm nem volt már de azért teli torokból ordítás és pumpálás! Ilyenkor érzi az ember hogy mi is az a trance, mi az, amit csak érezni lehet, amihez nem kell semmi más, csak Te és a Zene, amit nem tud megérteni az emberek nagy része. Alex MORPH hat órára kivégzett minket és néhány fotó után átadta a helyet Sterbinszkynek. Jobbnak láttam ha szétment lábaimat inkább kímélem, pihenek és megyek haza. North State Norbival és Kiddyvel még kicsit dumáltunk, hét óra előtt vánszorgás haza négykézláb.

A szervezési hibákat kárpótolta a mindent átható családias hangulat (trancefamily, én így szeretlek <3), az epekedve várt DJ-k és a felejthetetlen, apró élmények. Első Bónuszom volt, abszolút nem csalódtam, sőt, hatalmas élmény marad ez az éjszaka.



Sennheiser CX 300 II - kicsi a bors de erős

Zene nélkül nincs élet, legalábbis nálam biztosan. Naponta cirka 2 órát utazgatok, bizony jól jön ha valami szól az ember fejében, sokkal könnyebben telik az idő. Nem mellesleg reggel egy jó kis pumpáló zene életet ráz az emberbe. :)
Az első komolyabbnak nevezhető fülesem az mp3 lejátszómhoz kapott Sony MDR EX082 volt, egész pontosan két hétig: csúnya baleset érte szegényt, sikerült rázárni az ajtót a fülesre, reccs, szia. Tartaléknak van egy ősrégi Sony fülesem, még valamelyik discmanhez kaptam talán, jó szolgálatot tesz mikor füles nélkül marad az ember. Később rendeltem Vateráról egy másik MDR Ex082-t, 5 ezer forint volt, olyan 7-8 hónapot bírt ki. Nem rossz a Sony fülesek hangminősége, de a kábelük nagyon vacak. Persze egy tartozék fülhallgatótól élettartamot ne is várjon az ember. :D Ezután belenyúltam egy hamis Sony fülesbe Vaterán, arra jutottam hogy köszönöm, elég volt; inkább veszek egy normális fülest boltból, garanciával. El is kezdtem nézelődni PH! fórumon, ki mit ajánl, nálunk milyen modelleket lehet kapni, végülis a Sennheiser CX 300 II mellett döntöttem. Fülhallgatóknál nagy hátrány hogy nem/kevés helyen lehet őket kipróbálni, legegyszerűbb ha az ember körbeszimatol hazai-külföldi fórumokon.
A cég középkategóriás in-ear füleseinek belépő tagja, pontosabban annak egy ráncfelvarrott változata. Az elődhöz képest javítottak valamelyest a hangképen, szebbek lettek a közepek és a magasak, pontosabb lett a mély is (innen a Precision marketingnév), körülbelül az első generációs CX 400 szintjén áll az okosok szerint. Belépő kategória, a csomag is ezt sugallja: maga a füles, S-M-L gumiharangok és egy bőrtasak vár ránk. Nem érdemes széttépni a dobozt, akármennyire is hülye módon csomagoltak kínai barátaink és kívánjuk őket az édes anyjukba, garancia doboz nélkül nincs. Két év garanciát kapunk a 9000 forintos árért cserébe, ami mindenképp pozitív dolog. Lányok előnyben, a rózsaszín modelleket 7000 forintért vesztegetik. ;)
Maga a füles aszimmetrikus kábelezésű (nyakon átdobós style), nagyon könnyű, kellő hosszúságú, nem húzza le az ember nyakát a Sony MDR ex082-höz képest, plusz pont. L alakú aranyozott 3,5 mm-es jack, egy műanyag foglalat van a hajlat körül, ismét pluszpont. A jack körüli rész a legkényesebb része egy utcai fülhallgatónak, szerintem ez egy viszonylag tartós megoldás. A két füldugó mélyen ül a hallójáratban, gömb alakú, így a szélzaj valamennyivel kisebb, csiptetőnk nincs, de mivel hangerőszabélyzó nincs a fülesen, így nincs is rá szükség. Őszintén szólva ez a nagy érvem a CX 400 II-vel szemben ergonómia szempontjából, eleve két részből áll, de még egy hangerőszabályzót is raktak rá a szimmetrikus kábelezés alá, hát zseniális lehet. :/
Ha ütős, pontos basszus kell, megfelelő közép és magas tartománnyal, jó döntés lehet ez a füles. DnB és Hardstyle fanoknak különösen ajánlott, az én trance-központú ízlésemhez is jó választás, kell az a "Precise Bass". Gyakorlatilag minden elektronikus stílushoz megfelelő. A 13 ezer forint körüli CX 400 II hangképe természetesebb, kevésbé telt (basszusos), de egy audiofil cucctól még nagyon messze áll.
Az equalizerrel kell állítgatni ezt-azt, de ebben az árkategóriában sajnos kompromisszumokkal teli az élet, ne hasonlítsuk egy IE8-hoz például! :D Az viszont biztos, hogy igencsak érezhető a különbség egy 192 kbps VBR és egy 320 kbps CBR fájl között, figyeljünk oda milyen dalokkal pakoljuk tele az mp3 lejátszónkat. Nagyon fontos emellett a megfelelő méretű gumiharang kiválasztása, teljesen ki kell hogy töltse a hallójáratot a jobb zajszűrés és hangvisszaadás érdekében. Mivel egyik fülünk nem tökéletes másolata a másiknak, így előfordulhat, hogy különböző méretű gumiharangot fogunk használni a két fülünkben. A jobb minőségű hordozható eszközök beépített hangzásjavító képletei, mint a BBE Sound, Mach3Bass, MegaBass vagy az SRS WOW egészen tiszteletreméltó eredményt tud kihozni a kis füldugaszból! Körülbelül 3 órája megy a füles, de már érezhető javulás a nullperces hanghoz képest, a burn-in folyamat végére nagyon jó kis füles lesz belőle. Már most jobb mint az MDR Ex082 volt, teljesen elégedett vagyok. Az első két hétben (kb 20-40 óra működés) napról napra javulni fog a helyzet, a magasok ércessége lekopik, a közép megszépül és a mélyek is barátságosabbá válnak, egyenletesebbé válik a hangkép. A fül élettani tulajdonsága hogy bizonyos idő kell neki, mire hozzászokik egy új fülhallgatóhoz, egyesek szerint az egész burn-in mizéria ennyiből áll. Mindenki abban hisz amiben akar, én hiszek a "beégetésben".
Az in-ear kialakítás miatt alacsonyabb hangerőn hallgat zenét az ember, ami mindenképp előny a fülünk számára. Nem véletlen, hogy minél feljebb haladunk az árlistán a fülesek közt, úgy nő az in-ear modellek száma. Az életkorral együttjáró halláscsökkenés természetes, mindenki számára elkerülhetetlen jelenség, azonban egyáltalán nem mindegy a mértéke!
Összességében elégedett vagyok a kicsikével, árkategóriájában nagyon erős versenyző, a vetélytárs AKG K330-tól jobb, frissebb modell. Vannak, akik szerint két zenekedvelő ember létezik: aki Sennheisert használ és aki még nem hallgatott Sennheiser terméket. Én ezzel vitatkoznék, de kap tőlem egy 8/10-et! :)
Ha nem szeretnél 10 ropinál többet áldozni egy fülhallgatóra, EDM-et hallgatsz és hosszú távra tervezel, neadjisten nem volt még "agybadugós" fülesed, a CX 300 II nagyon jó vétel. ;)

Sound of Cream with Wippenberg @ Dokk Club

Az ősz első trance bulija volt a hétvégi SoC. Még augusztus közepén elkezdték reklámozni az illetékesek a programot, nagyon helyes módon, most nem volt arról szó kevés emberhez jutott el a hír. Sajnos ennek ellenére három eseményt is sikerült a budapesti kluboknak egy estére szervezni, trance-es szempontból. Remélem egyszer már Wendl Gáborék hepajára is eljutok mindenféle időpontütközés nélkül, mert ugye a SoC egyetlen és utánozhatatlan. :D Volt még egy rendezvény, szívemhez közelebb álló lemezlovasokkal és külföldi vendéggel, de az ottani szervező gárda nagyon hamar leírta magát a szememben, szóval ők nem is jöttek számításba...az idő meg ugye telik, csip-csip eljött szeptember 18.
Robival a Nyugatitól vettük az irányt a Hajógyári felé, kiváló szemerkélős időben, jobbat nem is kívánhatna az ember ugye? :D Elütöttük azért az időt, végül is most találkoztunk "offline" először, volt miről dumálni. Még nyitás előtt odaértünk a Dokkhoz, befutottak a rezidensek, elkezdtek pakolászni és lassan beengedtek minket is. Karszalag, ruhatár, jók vagyunk.
Pár perc után befutottak Timiék is, megismerkedtünk Csillával, rég találkoztunk szóval volt miről dumálni velük is. Nem nagyon akartak beindulni az emberek, de olyan éjfél körül már egész szép számmal voltunk. Antoos kezdte az estét, nagyon alapozós kis szett volt, nem könnyű nyitni az estét egy embernek sem. Tebron éjfél körül kezdett, szép lassan emelte a hangulatot ahogy az emberek is kezdtek feléledni. A Dash Berlines Wired után már nem volt megállás, jött a Bolier & Schossow féle 2099 (óriási kedvenc), majd a Swedish House Maffia nyári slágere, a One, elég pörgősen, garancia az őrületre. Fél kettő körül Wippenberg vette át helyét a pult mögött, eleinte érthetően volt morci, nem volt könnyű egy ilyen befejezés után intro-t csinálnia. Legalább bemelegített közönséget kapott. :D
Wippenberg pötyögős kezdése után felcsendültek a saját remixek illetve nóták is, de nekem valahogy nem volt meg az a zizz mint más SoC bulikon, nem miatta jöttem el, nem az én stílusom ez a proghouse/tech house. Meg is untuk a banánt, lőttünk pár képet és kicsit kimentünk szellőzni. Volt rá okunk, nagyon szép számmal voltunk a Dokkban, teltház volt, de nem hering feeling, pont jó volt. :D Ami a közönséget illeti: ott voltak természetesen a visszajáró pozitív vendégek, de rengeteg sutyerák is volt most. Kedvencek a többször hátraugráló, majdnem bennünk eleső trió, a mellettünk álló 140 centi körüli barátnői társaság akik nem táncolnak, nem mozognak, de ha meglököd őket sír a kicsi szájuk, stb. SoC buli most hozta először a Hajógyári alja színvonalt, dehát a zenéért megy az ember szórakozni, nem pedig a s.ggfejek miatt. :)
Pár perc után visszamentünk, jött az idei Wippenberg sláger, a 100. Összefutottam Alexával is, meg is lepődtem kicsit de nagyon örültem hogy új embereket is vonz a stílusunk. :)
Wippenberg egyébként jól érezte magát a szett közben, énekelt, kéz a magasban, pacsizott az emberekkel, minden ami kell, dicséret neki. Többet viszont nem hinném hogy látjuk nálunk, különböző dolgok miatt...
Kicsit még lötyögtünk, de három körül már annyira egyhangú volt a szett - legalábbis nekem - hogy inkább kiültünk a kocsiba hűsölni. Nem is mentünk vissza, körbejártuk az új albumokat filmeket meg mindenféle baromságot ami eszünkbe jutott. El is hussant az idő, visszamentem a kabátomért és go home 5 körül.
Alapvetően nem volt rossz az este, Tebron Norbi szettjében nem csalódtam, Wippivel pedig tisztában voltam hogy mit is fog körülbelül játszani. Következő állomás a Bónusz Stage #3, a trancefamilyHUN aprajával-nagyjával, igazán jó lesz. Alig várom :)

2010 DJ Mag Top 100

Valamelyik nap felnéztem az Anjunabeats honlapjára és egy promóvideó fogadott. Először gondoltam magamban ajj a jóég áldja már meg hogy mindenki promózza magát ahol csak lehet, de mondom egye fene meglessük azt a videót. Tetszett és egyből eszembe jutott valami..

Sokan támadják vagy legalábbis rossz véleménnyel vannak az Armadáról, AvB-ről és az egész ottani marketinggépezetről. Az Anjunabeats arculata teljesen más a hajósokhoz viszonyítva, nincs akkora felhajtás, szépen, csendben, pontosan teszik a dolgukat. Kicsit olyan mintha a jenkiket raknánk szembe a németekkel. :-D

Kezdeném az Above&Beyond promóval. Viszonylag hosszú, 3 és fél perces szösszenet, kellemes, nyugis zene alá bevágott snittek a 3 amigóról és a fanokról, itt-ott lassítva, egész stílusosan, fekete-fehér és szépia efektekkel is játszadozva a normál felvételek mellett. A lassú zene és a villódzó vizuáleffektes felvételek szokatlanok így együtt a vége felé, de mégis tetszettek. Majd elsötétedő kép és szavazz ránk. Tipikus "a kevesebb néha több" feeling.
Kíváncsiságból rákerestem youtube-on Armin kampányvideójára. Szokásos pacsizós stílus: Armin a stúdiójából köszönt minket, kiemeli kétszer is hol kell szavazni, elmondja mennyire értékelné ha támogatnánk és köszönetet mond. Videó második felében csilivili partieffektek, közben a háttérben dübörög a Full Focus, ami szerintem egy eléggé lapos szám, de legalábbis nem "Arminos".

Ők ketten a legnagyobbak, kiadójuk elsőszámú fegyverei, ahogy az a tavalyi eredményeken is látszik. (AvB #1, Above&Beyond #4). Én azért titkon remélem hogy idén valaki átveszi az első helyet, nem jó az egyeduralom semmiben. :-)
Természetesen minden nagyobb trance-es alak készített promót a szavazásra, például John O'Callaghan, W&W, Aly&Fila, Arnej, TyDi, Tritonal, Super8&Tab, Ferry Corsten, Guiseppe Ottaviani, Marcus Schössow és még sorolhatnám. Külön kiemelendő az Armada videója, olyan neveket kiemelve mint Markus Schulz, Dash Berlin, Andy Moor, Roger Shah, vagy a hazai Myon&Shane 54 páros.

A szavazás szeptember 23-ig tart. Az én személyes top5-öm 2010-re:
1. Markus Schulz
2. Gareth Emery
3. W&W
4. Daniel Kandi
5. Aly&Fila

Az év fekete lova szerintem a W&W, kicsit optimista vagyok velük kapcsolatban és a top25-be várom őket így egyből.. :-D

Hogy a nagy kampányháború mire lesz elég? Bő egy hónap múlva kiderül! ;-)

TT B-Day

2010-07-19 - HAPPY BIRTHDAY TRANCETRAFFIC!.. as some of you know July 19th is that great time of year that we can be happy to be still around. And as is tradition, FREELEECH is ACTIVE right now, so enjoy your leeching!

Nem olyan rég csatlakoztam ehhez a közösséghez, de ez a kis szabad rablás most nagyon jól jön. :)
Hat év elég szép idő egy tracker életében, reméljük még sok-sok évig fogja csillapítani EDM éhségünket a TranceTraffic!

Sound of Cream "Summer Edition" @ Dokk Club

Ma sem kellett csalódnunk a csapatban, a PolePosition szép fokozatosan emelte a hangulatot és őrjítette meg a népet. Hú bakker alig emlékszem milyen számok mentek Egy waitingre talán emlékszem..
Lényeg a lényeg: király szett volt.
Airplay 47 és Jason Mill elég keményre vette a témát, az a bizonyos Stranger to Stability kérem... A végére eléggé dara lett, ami nem rossz, csak inkább pihenősre vettem a témát a vége felé, mert ugye ki jött?
Antoos és Tebron, megint odarakta az i-re a pontot, sok-sok sláger, nagyon jó hangulat, a mezőny elején vergődtem elég bogyós módon, de hát ez a trensz enerdzsi kérem. Felcsendült az Ashley és az I Love You, nem véletlenül

Soha rosszabbat, elismerésem a csapatnak, akiknek ebben a formában köszönhettük az estét, és persze mindenkinek aki ott volt. Jó pihenést/aftert/hétvégét!!

Én és a Zene

Mivel ez lesz blogom második bejegyzése, gondoltam írhatnék pár gondolatot magamról, illetve zenei énemről. Még nekem is furcsa lesz ezt megírni és visszaolvasni, de egy másik személynek talán még érdekesebb.

Kisebb-nagyobb nehézségek után, egy kora májusi vasárnapon pottyantam erre a világra. Érdekes egy dolog volt az is, anyák napján születni. Most hogy így belegondolok, van egyfajta ütem ebben a dátumban: egy kilenc kilenc egy nulla öt nulla öt. Szerintem egész jó.

Emlékeim olyan 3-4 éves koromtól vannak, és lehet hogy viccesen hangzik, de már akkor is jelentős szerepe volt a zenének életemben. Nem sokat jártam oviba, csak nagycsoportba jártam, oda is olyan fél évet: eléggé beteges gyerek voltam, egyik betegségből a másikba estem általában. Épp emiatt elég sokat voltam otthon, szüleim általában dolgoztak, testvéreim nincsenek, szóval maradt a találd-fel-magad szórakozás. Ami a játékokon kívül leginkább a zene volt. A mai napig megvan valahol a kis fehér kazettásmagnóm, még rádiót is tudtam vele hallgatni, nagyon menő darab volt törpe szemmel. Volt egy kis kék walkmanem is, elég sokat hallgattam azt is. Emlékszem, zabálta az elemeket, két AA elemmel olyan 4 órát bírt, utána már húzta a szalagot. Ennek persze nagyon örültek a szüleim.

Hogy miket hallgattam? Voltak természetesen gyerekkazettáim, Disney mesés dalokkal, Hupikék Törpikék album, meg minden igazi tutiság, tiszta Beatport Top 10 gyerekeknek. De valahogy nem szerettem őket annyira, hamar meguntam őket. Inkább hallgattam ABBA, Boney-M, Beatles, Alphaville és hasonló slágereket a hetvenes, nyolcvanas évekből, szóval egyáltalán nem rock-központú volt a felhozatal, csak pop. Az ősöknek elég jó kis kollekciója volt ezekből a zenékből, megszerettem őket hamar.
Rádióban pedig mindig a Sláger. Minden reggelem a Slágerrel indult suli előtt, pontban hatkor. Emlékszem, egyszer félálomban reggel beszűrődött a konyhából a Moonlight Shadows, Mike Oldfieldtől. Egy árva szót nem értettem persze belőle, de nagyon magával ragadott a dallam. Érdekes módon azóta is egyik kedvenc számom, aki a eurodanceben élt és mozgott 1990-2000 környékén, az csinált rá egy covert, ami általában tetszett is. Örök kedvencek egyike, nincs mit ragozni, szeretem a retro zenéket.

Telt-múlt az idő, megtanultam ezt-azt, hallgattam zenét übergagyi poptól kezdve, dance-en át rave-ig szinte mindent. 10-12 éves koromtól kezdtem igazán a zene felé fordulni, akkor még bőven másolgattuk a kazettákat, cserélgettük a CD-ket, ami akkor még kiváltságnak számított. Sylver, Groove Coverage, Scooter, Master Blaster, ATB, Brooklyn Bounce, Jan Wayne: ezek a nevek jutnak most hirtelen eszembe, amiket biztosan hallgattam. Erős vs Spigiboy, Szatmári, Sterby, Náksi és Brunner voltak a DJ-k, akik a környéken mindenki által ismertek, és dalaik játszottak voltak.

2004 tavaszán történt valami új: az első helyi kereskedelmi rádió, a Ha-Jó rádió elkezdte sugárzását. A Danubiussal ellentétben változatos volt, hamar népszerűségre tett szert, és valamilyen módon kitöltötte az űrt a megyei nagy rádió, a Sunshine FM megszűnése után (a Sunshine később újraindult, de valahogy elvesztette a feelingjét). Délutánonként kívánságműsor, hattól tízig, tele kiváló zenékkel, jól ment a szekér. A mainstream hazai és külföldi dance mellett megízeltem egy új, addig ismeretlen stílust, a Trance-t, olyan előadók által mint Tiesto, Ferry Corsten, Above and Beyond, Motorcycle, Ron van den Beuken, Cosmic Gate, ATB, Armin van Buuren vagy DJ Shah. Meg kell hagyni, nagyon ízlett. Rengeteg tracket egy életre megszerettem: Just be, Ecstasy, Long Way Home, Traffic, As the Rush Comes, de a lista végtelen...

Aztán egy időre eltávolodtam a zenétől. Nem volt jó döntés, sőt, rengeteg rossz döntést hoztam akkoriban. Érdekes időszak volt, problémákkal több téren, de az egy másik sztori. Nem is nagyon boncolgatom a témát, örülök hogy vége.
Mikor aztán újra visszafordultam a zenéhez, az, amit 1-2 évvel azelőtt ismertem, eltűnt. 2006 táján a magyar zenei életben a dance kora leáldozott, elérte az országot a club/house/funky zenei hullám, és nem hagyott utat semmi másnak. Személy szerint nem kedvencem a house. Szívesen meghallgatom David Guetta, John Dahlback, Funkerman, vagy a többi nagy név trackjeit, jó az amit csinálnak, de nem rajongok a műfajért. Eleve túl lassú stílus nekem, bevásárlóközpontokban elhallgatja az ember, de többre nem való. Szerintem.
A híres-hírhedt magyar DJ szövetségről inkább nem is mondanák semmit, mert csúnya lenne. Van egy két név akik színvonalas munkát végeznek, de nagy részük ezeréves számokat játszik, azt is telepofázva mindenféle baromsággal. Nekem ez nem jön be, mondhatja azt bárki hogy így jobb a hangulat, mert megvan a kapcsolat a pult előtt és mögött. Nagy francokat. Akkor van meg a kapcsolat, ha a közönség élvezi a zenét, ordít, tombol, 3 méter magasra ugrál vagy lyukat fúr a padlóba, annyira tolja a denszet. :D

Kollégistaként rengeteg emberrel találkozhatsz, és ugye két egyforma személyiség a világon nincs. Ez természetesen a zenei ízlésre is igaz. Az arcok egy része EDM-es, másik része rockot hallgat, megint másik rapet. A rap és a hip-hop nem igazán fogott meg, de egy zúzós rock vagy punk darabot bármikor szívesen meghallgatok. Persze határokon belül, semmi túl dark/core stílus. :D
Nem esküdtem fel az EDM-re, nem ez az egyetlen műfaj a világon, kell néha a kitekintés abból a bizonyos dobozból.
Az electrodance hullám, vagy ahogy mindenki ismeri, a tecktonik, 2008-ban jött, látott, és nálam vesztett. Magával a zenével nincs bajom, az electro egy könnyebben táncolható, ritmusosabb, pörgősebb változata, de a hozzá tartozó szcéna...mit ne mondjak, inkább felejtős a dolog számomra.

Végül ahogy egyre szélesebben láttam a világot, a Trance újra beszivárgott a fülembe, az agyamba, a szívembe, az életembe, köszönhetően egyik barátomnak, aki legalább akkora Trancefüggő, mint jómagam. Általa ismertem meg a HardStyle és JumpStyle stílusokat is, amiket szintén nagyon szeretek, de csak és kizárólag a Trance után. Ez természetes. ;) A Trance ugyanis valóban nem csak egy stílus, ez egy hangulat, állapot, életmód. Csak felrakod a fejhallgatót, play gomb, és megszűnik a világ: legyen egy andalítóan chilles vagy deep dallam, egy érzelmekkel teli vocal trance, egy klasszikus uplifting, vagy egy zúzós tech-trance.

Zseniális stílus, órákig tudom hallgatni a kedvenc zenéimet. Megunhatatlanok. Nem is beszélve a hetente megjelenő radioshow áradatról. Szinte minden nagy DJ-nek van saját podcastja vagy radioshow-ja. Van még hova fejlődnöm, csak az ASOT-ot hallgatom meg hetente, de azt muszáj. A becslések szerint a Föld nevű bolygón több mint 30 millió emberi lény hallgatja a világ No. 1 lemezlovasának kétórás szetjét csütörtök esténként. Elképesztő szám ez, állítólag a jelenlegi legkedveltebb rádiós műsor a világon. Igen, AvB ebben is történelmet írt, mint megannyi másban. 34 éves korára lemezkiadó-tulajdonos (ArmadaMusic), egymás utáni 3 évben választotta meg a DJMag olvasói tábora a világ legjobb lemezlovasának, a State of Trance túl van a kilencedik életévén, tegnap volt szám szerint 456. epizód. Gondoljunk bele, ez a fószer 456 hete minden áldott héten leül a gép elé a stúdiójában, mikrofont ragad, és teszi amit tennie kell, amit elvár tőle a rajongói tábor. Nem semmi ez kérem. Mellesleg ha már a DJMag listájánál tartunk, az első 10 előadóból 9 játszik Trance stílusban. Meggyőző a műfaj minőségéről, nemde? :P
A 100-as listán szerepel a magyar DJ páros, Myon & Shane 54, akiket világszerte emberek százezrei ismernek és kedvelnek. Ha megkérdeznénk nálunk szombat este egy forgalmas szórakozóhelyen, ki is az a sén fiftifor és májon, tízből vajon hány ember tudna valamit mondani? Kettő, de akkor optimista voltam. Na de nagyon elkalandoztam, ez egy másik sztori, ki fogom még beszélni ezt is, az hót ziher. :D

Mióta itt élek Budapesten, a műfaj iránti érzelmeim nem csillapodtak, sőt. Egyre mélyebbre és mélyebbre ásom magam a témában. Bár zeneszerkesztésről, keverésről sosem álmodtam, attól függetlenül igazi fan vagyok.
A különböző fórumok segítségével elég sok új trance-es ismerősre tettem szert (ugye Armina? :D). Kicsi a bors de erős: kevesen vagyunk, de jók vagyunk. Áprilisban több, mint 400 magyar kelt útra és utazott Pozsonyba, hogy részt vegyen a műfaj egyik leghíresebb eseményén, egy State of Trance partin. Ekkora megmozdulásra még nem volt példa nálunk. Zseniális éjszaka volt, órákig tudnék mesélni arról a pár óráról, elképesztő, tényleg.
Megismertem egy feltörekvő DJ párost, Roby K & North State-éket, akik olyannyira jók, hogy megnyerték Ferry Corsten egyik remixversenyét a System F - Cry átgyúrásával. Folyamatosan dolgoznak, most is fut egy aktív projektjük, ha jól értesültem. Sok sikert nekik, és minden magyar Trance DJ-nek!!

Ez pedig már itt a jelen, 2010. A Trance hatalmasat robbant a tavalyi évben, a nagy nevek szárnyalnak, illetve új csillagok születnek, jobbnál jobb trackek kerülnek piacra hétről hétre. Nálunk is javul a helyzet: egyre nagyobb a táborunk, kis számú, de annál tehetségesebb lemezlovasaink vannak, havonta legalább egy eseményen bulizhatnak a magyar trenszerek, ami nevetségesnek hangozhat, de higgyük el, a jelenlegi helyzetben ez is jó. De úgy érzem, valami megindult. Fejlődés, hogy egyre több ember tart igényt az EDM egyik legszínvonalasabb, ha nem a legszínvonalasabb ágára, nálunk is.
Csak így tovább! In Trance We Trust!

Kezdjük el...

Másfél óra aludni próbálás és forgolódás után eszembe jutott hogy mi lenne ha indítanék egy blogot...
A twitter nem sok mindenre jó, két szót lehet írni körülbelül, a facebookot meg nem akarja az ember teleszemetelni féloldalas szövegekkel. :)
Szóval elég random okból, de most már nekem is van blogom. Ne számítson senki semmi extrára, leginkább zenei.filmes stb indíttású gondolataimat fogom itt megosztani, illetve mindennapi és nem mindennapi ügyes-bajos dolgaimat.
Nem garantálom hogy rendszeresen fogok írni, de amilyen függő tudok lenni szinte mindennel kapcsolatban, megeshet. :D

Az erre tévedőket szívesen fogadom, ha valami tetszik vagy véleményed van róla, komment mezőbe pötypöty bátran! ;)

Ezzel túl is vagyok az első bejegyzésemen... aztaaaaaaa