Én és a Zene

Mivel ez lesz blogom második bejegyzése, gondoltam írhatnék pár gondolatot magamról, illetve zenei énemről. Még nekem is furcsa lesz ezt megírni és visszaolvasni, de egy másik személynek talán még érdekesebb.

Kisebb-nagyobb nehézségek után, egy kora májusi vasárnapon pottyantam erre a világra. Érdekes egy dolog volt az is, anyák napján születni. Most hogy így belegondolok, van egyfajta ütem ebben a dátumban: egy kilenc kilenc egy nulla öt nulla öt. Szerintem egész jó.

Emlékeim olyan 3-4 éves koromtól vannak, és lehet hogy viccesen hangzik, de már akkor is jelentős szerepe volt a zenének életemben. Nem sokat jártam oviba, csak nagycsoportba jártam, oda is olyan fél évet: eléggé beteges gyerek voltam, egyik betegségből a másikba estem általában. Épp emiatt elég sokat voltam otthon, szüleim általában dolgoztak, testvéreim nincsenek, szóval maradt a találd-fel-magad szórakozás. Ami a játékokon kívül leginkább a zene volt. A mai napig megvan valahol a kis fehér kazettásmagnóm, még rádiót is tudtam vele hallgatni, nagyon menő darab volt törpe szemmel. Volt egy kis kék walkmanem is, elég sokat hallgattam azt is. Emlékszem, zabálta az elemeket, két AA elemmel olyan 4 órát bírt, utána már húzta a szalagot. Ennek persze nagyon örültek a szüleim.

Hogy miket hallgattam? Voltak természetesen gyerekkazettáim, Disney mesés dalokkal, Hupikék Törpikék album, meg minden igazi tutiság, tiszta Beatport Top 10 gyerekeknek. De valahogy nem szerettem őket annyira, hamar meguntam őket. Inkább hallgattam ABBA, Boney-M, Beatles, Alphaville és hasonló slágereket a hetvenes, nyolcvanas évekből, szóval egyáltalán nem rock-központú volt a felhozatal, csak pop. Az ősöknek elég jó kis kollekciója volt ezekből a zenékből, megszerettem őket hamar.
Rádióban pedig mindig a Sláger. Minden reggelem a Slágerrel indult suli előtt, pontban hatkor. Emlékszem, egyszer félálomban reggel beszűrődött a konyhából a Moonlight Shadows, Mike Oldfieldtől. Egy árva szót nem értettem persze belőle, de nagyon magával ragadott a dallam. Érdekes módon azóta is egyik kedvenc számom, aki a eurodanceben élt és mozgott 1990-2000 környékén, az csinált rá egy covert, ami általában tetszett is. Örök kedvencek egyike, nincs mit ragozni, szeretem a retro zenéket.

Telt-múlt az idő, megtanultam ezt-azt, hallgattam zenét übergagyi poptól kezdve, dance-en át rave-ig szinte mindent. 10-12 éves koromtól kezdtem igazán a zene felé fordulni, akkor még bőven másolgattuk a kazettákat, cserélgettük a CD-ket, ami akkor még kiváltságnak számított. Sylver, Groove Coverage, Scooter, Master Blaster, ATB, Brooklyn Bounce, Jan Wayne: ezek a nevek jutnak most hirtelen eszembe, amiket biztosan hallgattam. Erős vs Spigiboy, Szatmári, Sterby, Náksi és Brunner voltak a DJ-k, akik a környéken mindenki által ismertek, és dalaik játszottak voltak.

2004 tavaszán történt valami új: az első helyi kereskedelmi rádió, a Ha-Jó rádió elkezdte sugárzását. A Danubiussal ellentétben változatos volt, hamar népszerűségre tett szert, és valamilyen módon kitöltötte az űrt a megyei nagy rádió, a Sunshine FM megszűnése után (a Sunshine később újraindult, de valahogy elvesztette a feelingjét). Délutánonként kívánságműsor, hattól tízig, tele kiváló zenékkel, jól ment a szekér. A mainstream hazai és külföldi dance mellett megízeltem egy új, addig ismeretlen stílust, a Trance-t, olyan előadók által mint Tiesto, Ferry Corsten, Above and Beyond, Motorcycle, Ron van den Beuken, Cosmic Gate, ATB, Armin van Buuren vagy DJ Shah. Meg kell hagyni, nagyon ízlett. Rengeteg tracket egy életre megszerettem: Just be, Ecstasy, Long Way Home, Traffic, As the Rush Comes, de a lista végtelen...

Aztán egy időre eltávolodtam a zenétől. Nem volt jó döntés, sőt, rengeteg rossz döntést hoztam akkoriban. Érdekes időszak volt, problémákkal több téren, de az egy másik sztori. Nem is nagyon boncolgatom a témát, örülök hogy vége.
Mikor aztán újra visszafordultam a zenéhez, az, amit 1-2 évvel azelőtt ismertem, eltűnt. 2006 táján a magyar zenei életben a dance kora leáldozott, elérte az országot a club/house/funky zenei hullám, és nem hagyott utat semmi másnak. Személy szerint nem kedvencem a house. Szívesen meghallgatom David Guetta, John Dahlback, Funkerman, vagy a többi nagy név trackjeit, jó az amit csinálnak, de nem rajongok a műfajért. Eleve túl lassú stílus nekem, bevásárlóközpontokban elhallgatja az ember, de többre nem való. Szerintem.
A híres-hírhedt magyar DJ szövetségről inkább nem is mondanák semmit, mert csúnya lenne. Van egy két név akik színvonalas munkát végeznek, de nagy részük ezeréves számokat játszik, azt is telepofázva mindenféle baromsággal. Nekem ez nem jön be, mondhatja azt bárki hogy így jobb a hangulat, mert megvan a kapcsolat a pult előtt és mögött. Nagy francokat. Akkor van meg a kapcsolat, ha a közönség élvezi a zenét, ordít, tombol, 3 méter magasra ugrál vagy lyukat fúr a padlóba, annyira tolja a denszet. :D

Kollégistaként rengeteg emberrel találkozhatsz, és ugye két egyforma személyiség a világon nincs. Ez természetesen a zenei ízlésre is igaz. Az arcok egy része EDM-es, másik része rockot hallgat, megint másik rapet. A rap és a hip-hop nem igazán fogott meg, de egy zúzós rock vagy punk darabot bármikor szívesen meghallgatok. Persze határokon belül, semmi túl dark/core stílus. :D
Nem esküdtem fel az EDM-re, nem ez az egyetlen műfaj a világon, kell néha a kitekintés abból a bizonyos dobozból.
Az electrodance hullám, vagy ahogy mindenki ismeri, a tecktonik, 2008-ban jött, látott, és nálam vesztett. Magával a zenével nincs bajom, az electro egy könnyebben táncolható, ritmusosabb, pörgősebb változata, de a hozzá tartozó szcéna...mit ne mondjak, inkább felejtős a dolog számomra.

Végül ahogy egyre szélesebben láttam a világot, a Trance újra beszivárgott a fülembe, az agyamba, a szívembe, az életembe, köszönhetően egyik barátomnak, aki legalább akkora Trancefüggő, mint jómagam. Általa ismertem meg a HardStyle és JumpStyle stílusokat is, amiket szintén nagyon szeretek, de csak és kizárólag a Trance után. Ez természetes. ;) A Trance ugyanis valóban nem csak egy stílus, ez egy hangulat, állapot, életmód. Csak felrakod a fejhallgatót, play gomb, és megszűnik a világ: legyen egy andalítóan chilles vagy deep dallam, egy érzelmekkel teli vocal trance, egy klasszikus uplifting, vagy egy zúzós tech-trance.

Zseniális stílus, órákig tudom hallgatni a kedvenc zenéimet. Megunhatatlanok. Nem is beszélve a hetente megjelenő radioshow áradatról. Szinte minden nagy DJ-nek van saját podcastja vagy radioshow-ja. Van még hova fejlődnöm, csak az ASOT-ot hallgatom meg hetente, de azt muszáj. A becslések szerint a Föld nevű bolygón több mint 30 millió emberi lény hallgatja a világ No. 1 lemezlovasának kétórás szetjét csütörtök esténként. Elképesztő szám ez, állítólag a jelenlegi legkedveltebb rádiós műsor a világon. Igen, AvB ebben is történelmet írt, mint megannyi másban. 34 éves korára lemezkiadó-tulajdonos (ArmadaMusic), egymás utáni 3 évben választotta meg a DJMag olvasói tábora a világ legjobb lemezlovasának, a State of Trance túl van a kilencedik életévén, tegnap volt szám szerint 456. epizód. Gondoljunk bele, ez a fószer 456 hete minden áldott héten leül a gép elé a stúdiójában, mikrofont ragad, és teszi amit tennie kell, amit elvár tőle a rajongói tábor. Nem semmi ez kérem. Mellesleg ha már a DJMag listájánál tartunk, az első 10 előadóból 9 játszik Trance stílusban. Meggyőző a műfaj minőségéről, nemde? :P
A 100-as listán szerepel a magyar DJ páros, Myon & Shane 54, akiket világszerte emberek százezrei ismernek és kedvelnek. Ha megkérdeznénk nálunk szombat este egy forgalmas szórakozóhelyen, ki is az a sén fiftifor és májon, tízből vajon hány ember tudna valamit mondani? Kettő, de akkor optimista voltam. Na de nagyon elkalandoztam, ez egy másik sztori, ki fogom még beszélni ezt is, az hót ziher. :D

Mióta itt élek Budapesten, a műfaj iránti érzelmeim nem csillapodtak, sőt. Egyre mélyebbre és mélyebbre ásom magam a témában. Bár zeneszerkesztésről, keverésről sosem álmodtam, attól függetlenül igazi fan vagyok.
A különböző fórumok segítségével elég sok új trance-es ismerősre tettem szert (ugye Armina? :D). Kicsi a bors de erős: kevesen vagyunk, de jók vagyunk. Áprilisban több, mint 400 magyar kelt útra és utazott Pozsonyba, hogy részt vegyen a műfaj egyik leghíresebb eseményén, egy State of Trance partin. Ekkora megmozdulásra még nem volt példa nálunk. Zseniális éjszaka volt, órákig tudnék mesélni arról a pár óráról, elképesztő, tényleg.
Megismertem egy feltörekvő DJ párost, Roby K & North State-éket, akik olyannyira jók, hogy megnyerték Ferry Corsten egyik remixversenyét a System F - Cry átgyúrásával. Folyamatosan dolgoznak, most is fut egy aktív projektjük, ha jól értesültem. Sok sikert nekik, és minden magyar Trance DJ-nek!!

Ez pedig már itt a jelen, 2010. A Trance hatalmasat robbant a tavalyi évben, a nagy nevek szárnyalnak, illetve új csillagok születnek, jobbnál jobb trackek kerülnek piacra hétről hétre. Nálunk is javul a helyzet: egyre nagyobb a táborunk, kis számú, de annál tehetségesebb lemezlovasaink vannak, havonta legalább egy eseményen bulizhatnak a magyar trenszerek, ami nevetségesnek hangozhat, de higgyük el, a jelenlegi helyzetben ez is jó. De úgy érzem, valami megindult. Fejlődés, hogy egyre több ember tart igényt az EDM egyik legszínvonalasabb, ha nem a legszínvonalasabb ágára, nálunk is.
Csak így tovább! In Trance We Trust!