A State of Trance 450 Pozsony – a kezdő lökés

Így év vége felé eszembe jutott, valami hiányzik a blogomról: trancer „pályafutásom” kezdete, a pozsonyi State of Trance 450 parti. Nem semmi kis móka volt elsőnek, lehet ezért is vált ennyire részemmé ez az egész dolog.

Egy januári péntek délután, az IC többórás unalma, csakis zenével viselhető el, de még úgy is nehezen. Épp valamelyik ASOT epizódot hallgattam, mikor Armin elkezdi mesélni, hogy úúú State of Trance 450 ünneplés, 9 éves az ASOT, 4 masszív esemény, amánleszjó nekünk! Hmm, na mondom biztos, főleg ha nem MO-n laknék, talán lenne esélyem el is menni valamelyikre. Aztán hallom, állomások: Kanada, US, Szlovákia, Lengyelország. Szlovákia? Ejj a macska rúgja meg, oda menni kell, Brátiszlává itt van egy köpésre! Otthon gyorsan fel a netre, regisztrálás TranceTream fórumra, minden szép és jó: 8k körül a jegy, 4k a busz, hát a mesében nincs ilyen! Márpedig van.




Április 9 délután, gyülekező, vár minket a négy színmagyar partibusz, cirka 200 fő! Akkor még talán ismertem 5 embert a Familyből, őket is Facebookról, szóval sok jóra nem számítottam ilyen téren, de majd csak lesz valami. A véletlen itt is befigyelt, Arminával szerencsére egymásba botlottunk, jól elbaromkodtunk az egyes buszon. Az egyes busz. Hát végül is nem volt rossz, de kicsit irigykedve néztük, ahogy a hármas buszban már a határnál áll a fél legénység és tolják a denszt. :D Nálunk elég pihenős volt a téma, egy fél GDJB szett után kis Paul Kalkbrenner album, már majdnem elnyomott az álom. Kis eltévedés és szerencsétlenkedés után odaértünk a célállomáshoz: Pozsony, Incheba Expo Aréna. Irány is a placc, jegyérvényesítés, detektorozás, motozás, 3 perc és benn is voltunk. Az aréna egyáltalán nem volt rossz, a szlovákok viszont sajnos hozták a várt alpári viselkedésüket, legközelebb inkább Romániában tartson bulit a Dancefoundation ha Közép-Európában gondolkodik, szerintem jobban sikerülne a szervezés és még olcsóbb is lenne.



Ashley Wallbridge szett végére értünk be, kis feltérképezés kint-bent, majd fúrás le előre, mert jöttek a magyarok, Myon és Shane 54. A magyar banda elöl keményre vette a tempót, ugrálás-ordibálás, piros-fehér-zöld lengetés! Nagyon-nagyon jó érzés volt ám. Mashupok, Rapture, Ibiza Sunrise, az akkoriban számomra még vadi új slágernek számító On a Metropolis Day. Az egy órás szett nagyon hamar elrepült, a Nirvana sláger, Smells Like Teen Spirit bootlegje zárta a szettet. El lehet képzelni a hangulatot, nagyon keményen odacsaptak a fiúk, egy ilyen dalba belevágni nem kis bátorság, de kajálta mindenki hálistennek. A szett végére sikerült elkeverni azt a pár új ismerőst is, sebaj, party hard, egyedül. :D



Jött Dash Berlin, őt vártam a legjobban az este előtt, a The New Daylight nagylemez bizony 2009 egyik legnagyobb durranása volt, talán ennek is köszönheti, hogy 2010-re 90 helyet ugorva, a 15-en helyen áll a DJ Mag 100-as listáján! Nagyon jó vokálos szett volt, egy dolog volt zavaró így utólag visszatekintve: szinte CSAK a saját dalait és remixeit pörgette! Ami nekem, 18 évesen, életem első arénás trance buliján tetszett, de a gyakorlottab versenyzőknek unalmas is lehetett. Minden esetre szép lassan haladtam előre két telitorokból éneklés és veretés közt, a Waitingre sikerül bejutnom első sorba, igazi eléggé bal oldalra, de tökéletes volt a rálátás a pultra így. Hátborzongató volt: először, élőben, waiting. Elhangzottak a legfőbb dalok a nagylemezről , valamint Medinától a You and I, Cosmic Gate-től a Barra és az Elf Bart Claessentől. A szett végén totális őrület, számomra az éjszaka legemlékezetesebb pillanata: Man on the RAMsterdam, Jaren csodás vokálja a RAMsterdam szigorú ritmusával keverve, hát eszméletlen dal. Ordítva a dalt, kiállásnál kéz az égben, utána pattogás a korláton a düci dücire..egy szó: mesés.



Jeff (ugyanis a Dash Berlin egy több főből álló formáció, holland lemezlovas barátunk becsületes neve Jeff X Sutorius) miután kilőtt minket az űrbe, következett az angolok borostás kisfiúja, Gareth Emery, de olyan szinten nem volt lábam a két óra dara után hogy inkább pihentem-bambiztam, nomeg pihentem a naaagy Armin szettre. Nagy hiba volt, Emery szettje nagyon jól sikerült: Global, Find Yourself vs Great Escape mashup, egy Kearney remix, Platinum, We are One Dzsuzeppe remixben, Exposure, Sapphire és a híres On a Metropolis Day. Még a nyál is összefut most a számban, hatalmas hiba volt kihagyni. Öröm az űrömben, hogy ősszel eljött hozzánk Mr Exposure, de az a szereplése engem nem győzött meg igazán. Remélem, még lesz alkalmam Emery partiban tombolni.



Éjfél, csúcsidő, jön az est házigazdája, Armin van Buuren. Nyitásként Gaia, jézuspóz, lézershow, táncoslányok, mögöttem tengernyi nép, lufilabdák = tudunk mulatni. Amennyire jólesett a kezdés, szép fokozatosan úgy szürkült be a szett. Hiába volt a nagy csiricsálé, hiába álltam úgy a harmadik sorban, hiába láttam Armint élőben először, mégsem volt meg az a szikra, amitől jól érzem magam és felszabadulva tombolok. A Not Going Home kifejezetten lelombozott, house dal mit keres egy ekkora trance bulin? Ja mert Armin, aha, értelek. Néhány jobb dal a szettből: The Strings That Bind Us, Ancient World, Sun in the Winter MORPH remixben és egyik nagy tavaszi kedvencem, a Mindful Ronski Speed remixe. A turné himnusza, Sebastian Brandt 450-e alatt eufória, a szett csúcspontja volt minden tekintetben, hatalmasat dob a szett iránti emlékeimen. Úgy fél kettő felé meguntam az egészet, inkább ittam meg kaptam normális levegőt, mint pácolni magam a 40 fokban a sok hc arc mellett ezekre a nem túl kedvenc nótákra. Nagy csalódás volt na, nincs ezen mit szépíteni, hiába minden, egyszerűen nem fogott meg. Mire megkaptam a bambimat fenn az italpultnál, akkor keverte be a Serenity-t…na, mondom, ez is most jut eszedbe bazzeg. Mondjuk valamivel fel kell húzni a színvonalat. Olyan ez, mint mikor gimis koleszban egész hónapban moslékot kaptál, de karácsony előtti ebéd mindig finom volt, hogy jó szájízzel emlékezz otthon a menzára. :D Elég távoli hasonlat, de most ez jutott eszembe a helyzetről. Szett zárásaként az akkor borzalmasnak tűnő On off of Love mashup – amit mellesleg ma már szeretek – és a Find Yourself Cosmic Gate remixben. Kár hogy itt már csak sasolni tudtam, nem tombolni. Mellesleg nem tudom mit csináltak a hangmérnökök, a szett végére olyan mértékben el volt csesszintve a hangosítás, hogy arra szavak nincsenek, szédültem, fejem fájt, minden bajom volt. Armin is mondta a riportban, hogy attól félt, lefő az egész rendszer és nézhetnek ki a fejükből. :D



Armin után rehabilitáció, szerencsére nekem ez nem tartott addig, mint a többieknek, így irány első sor közepébe, Daniel Kandi druszám pakolta a tutiságot. Kisjézus passiója után megváltás volt ez a szett: Great Escape, If I Could Fly on the Surface, Lasting Light, Kofola, szépen sorban csupa ínyemre való zene. Aztán jött a mennybemenetel: As the Rush Comes, először élőben hallani ezt a dalt, hihetetlen érzés. Ordítás telitorokból, kéz az ég felé, leírhatatlan, kábul az ember a zenétől meg a fényektől és megszűnik minden. Csoda egy dolog ez a trance. Nem kell ide semmi segédanyag, csak Te meg a Zene. Aztán jött a Remember Me, fokozva a hangulatot a csúcson túlra, hát itt már csak a fejemet fogtam. :)



Ezután jött W&W, számomra akkor még szinte ismeretlen név, egye fene, egy próbát megér. Nyitás egy istentelen kemény zenével – The Beauty of Silence, saját remixben. Nagyon különleges, kontrasztos prog hangzás, határozott, szédítő magas és mély, észveszejtő kiállás. Ez W és W, ennyi kellett hogy a kedvenc csapatommá váljanak, itt figyeltem fel rájuk, mekkora tehetség ez a két srác. Hatalmas slágerek: Arena, Mainstage, a finomabb Manhattan, Free My Willy, DNA, vagy a tavasz egyik nagy kedvence, a My Mind is with You (W&W remix). A 60 perces szett hatott olyan 10 percnek, eszméletlen ez a hangzás amit ők képviselnek, egyszer minden progtrance kedvelő embernek hallani kell őket élőben, zseniális. Holland barátaink végig mulattak velünk, látszott az arcukon az öröm hogy tetszik nekünk a hajnal négyes kivégzés, pumpálás-zongorázás együtt. Én meg, mint őrült ki letépte láncát, keményen aprítás. Néha láttam hogy érdekesen néznek rám , ahogy magamból kikelek, valahogy nem is voltak sokan körülöttem, pedig úgy a harmadik sorban álltam, van előnye állatnak is lenni néha. :D



A holland hurrikán után jött Swedish Beatball barátunk, Marcus Schossöw elborult progos zenéivel. Olyan 5:10 perc körül kezdtem érezni hogy az adrenalin elszállt, fáj mindenem, vegyük vissza a tempót. Show Me Love, mindenki felkapta a fejét a nagy klubslágerre, még nekem is tetszett, felüdülés volt. Aztán hirtelen tarkónvágott minket fasírt kománk, Stranger to Stability Len Faki mixben, kegyetlen kemény zene, egyszerűen megunhatatlan, az est utolsó darája. Olyan 5:20 körül a busz felé vettem az irányt, a Feel it in my Bones dallama kísért ki a csarnokból, hát én bizony éreztem a csontomban az érzést, menni kellett pihenni.



Fél hét körül indulás vissza Budapestre, kiveséztük az estét, majd aludtunk egy csöppet, kora délelőtt már otthon is voltunk, egy felejthetetlen éjszaka után. Négykézláb és a csodás BKV segítségével partot érés a koleszban, majd partra vetődés az ágyban, alvás estig. Ilyen volt hát életem első és egyben egyik legemlékezetesebb trance rendezvénye, remélem, lesz még alkalmam valamikor ASOT szülinapot ünnepelni.

Alpine PartyPlug - hallásvédelem az éjszakában

Halláscsökkenés, eldugult érzés, fülzúgás, sípolás, pattogás, egyensúlyvesztés, fejfájás, reggeli túlérzékenység – szinte mindenki találkozott már valamelyik kellemetlen jelenséggel. Van egy jó és egy rossz hírem, kezdem a rosszal: ezek bizony az átmeneti halláskárosodás jelei. A jó hír viszont az, hogy erre a problémára is van megoldás.

Hallásunk romlása egy természetes és visszafordíthatatlan folyamat, köszönhetően a mindennap minket érő zajoknak: a közlekedés, iskola, munkahely, de még otthonunk is számos olyan zajforrást tartalmaz, amiket fülünk a mindennapok során megszokott, de kisebb-nagyobb mértékben, szép lassan rontják hallásunkat. Biztosan mindenki emlékszik rá, mikor gyermekkorában először hallott porszívót: iszonyú hangos, még fülünkre tapasztott kézzel is alig bírtuk elviselni. Felnőtt fejjel és füllel viszont egyáltalán nem számít erősnek, sőt, még beszélgetni is tudunk mellette. Nagyon jó példa ez a természetes halláscsökkenésre. Természetesen nem leszünk hallássérültek 40 éves korunkra a mindennapi zajoktól, ehhez jóval nagyobb terhelés kell, de jelentősen felgyorsíthatjuk a folyamatot extrém körülmények között, melyek közül a legnagyobb és leggyakoribb veszélyt a szórakozóhelyek jelentik.

A szórakozóhelyek nagy részében vagy a túlzott hangerővel próbálják ellensúlyozni a minőségi technika hiányát, vagy rosszul van beállítva a rendszer, szerencsés esetben mindkettő. Nem járok túl gyakran klubokba, de egy úgymond „elit” helyen is bele lehet botlani botrányosan gyenge rendszerekbe. Amit az ember meg is tud szokni olyan 20-30 percen belül, de utána napokig kínozza valamilyen kellemetlen panasz. 100 decibelnél már másfél perces terhelés is halláskárosodáshoz vezethet, ami abszolút átlagosnak számít nemhogy egy arénás/szabadtéri rendezvényen, hanem egy klubban is! Ezért is döntöttem úgy, keresek valamilyen speckó füldugót, lennie kell megoldásnak ebben az agyonkényeztetett világban. Naná hogy van, bulifüldugó, becsületes nevén PartyPlug!



A gyártó oldalán látni lehet, hogy nem ma kezdték az ipart: horkoló alvótárs elleni védelemtől kezdve motorosoknak szánt füldugón át szakemberek hallásvédelmi eszközeig minden található náluk. A PartyPlug mindenki számára megengedhető megoldás – 3500 forintos áron bármelyik hallásvédelmi/hangtechnikai üzletben beszerezhető a kis ketyere, mely rendeltetésszerű használat mellett másfél évig garantál védelmet, ami valljuk be, teljesen jutányos. Először én is vonakodva bontottam ki a kis dobozt, lehet kidobott pénz lesz a téma, de próba cseresznye.

Első bevetés, Bónusz: eleinte kicsit furcsa érzés, a mellékelt kis eszközzel fel kell tenni tövig a dugót, de 10 perc után a hőre lágyuló műanyag lamellák kellemesen és teljes mértékben kitöltötték a fülemet, mintha bent sem lenne, kényelmi szempontból. Leginkább a magas hangokat vágja le a szűrő, sokkal hangsúlyosabbá válik a basszus, gyakorlatilag lefelé tolódik a hangkép. De abszolút élvezhető, sőt! A szűrő megkönnyíti a beszélgetést is: a beszédhangok tesztadatok szerint 30%-kal lesznek kivehetőbbek terhelés mellett, ami teljesen igaz: eddig alig-alig hallottam valamit szett közben a többiek beszédéből, a füldugóval szinte mindent. Ez abszolút jó dolog. Direkt beálltam a hangsugárzók alá, kipróbálni mit tud a kis pöcök: Alex Morph szettje alatt a ruha majd leesett rólam a hangnyomástól, a tüdőm remegett, a fülemben pedig egyenletesen döngött, aminek döngenie kell. Jóféle, gondoltam, de majd reggel kiderül, mikor le akar majd robbanni az agyam a helyéről. Meglepő, de egyáltalán nem. Semmilyen panasz, a fülemben tökéletes, friss reggeli érzés, mint mikor az ember kimegy nyári reggel a szabadba. Csodálatos, de tényleg! :D

Klubokban néha túl sokat csillapít, de ugye a fül ehhez is hozzászokik, valamint inkább az alacsonyabb hangerő váljon megszokottá, mintsem a hallásunk károsodjon. Nagyobb rendezvényeken is megállja a helyét a füldugó, Transmission után sem volt semmilyen panaszom. Ha valaki többet tud rászánni, van egy profibb megoldás, az Alpine Music Safe Pro, 3 különböző csillapítási szintű füldugóval, alkalmazkodva a különböző terhelési szintekhez. Biztos jó dolog, nekem 9k-t nem ér meg sajnos.



Hátrányként a narancssárgán világító szűrő, ami esetleg felróható a PartyPlugnak, de nagyobb lokátorokkal rendelkező kollegáknak ez abszolút nem fog látszani, tapasztalat. Kiadtak már egy limitált szériát is, fehér szűrővel, ami ráadásul nem foszforeszkál, kiszolgálva a diszkrétebb fogyasztói réteget. Én abszolút nem tartom cikinek, sőt, design elem.

Egyre több ember fülében látok füldugót, ami teljesen jó dolog, a hallás ugyanis nagy kincs, s mint minden mást, ezt is csak akkor értékeli igazán az ember, mikor már elvesztette. Tegyünk érte, hogy a zene holnap is zene legyen, védjük magunkat!